Két évtizeddel ezelőtt, 2002. augusztus 21-én a Gellei Imre által irányított magyar labdarúgó-válogatott Spanyolországot fogadta egy díszmérkőzésen. Az eredménynél – a meccs 1-1-gyel zárult – a dátum és az apropó sokkal fontosabb volt, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ugyanis ezen a napon nevezte át Puskás Ferenc Stadionra az 1953-ban megnyitott Népstadiont.

A 20 éves jubileumra az akkori magyar labdarúgó-válogatott tagjainak részvételével tartottak ünnepséget a 2019-ben átadott nemzeti stadionban, amely az elődhöz hasonlóan szintén a valaha élt legnagyobb magyar labdarúgó, Puskás Ferenc nevét viseli.

 

A Sportért Felelős Államtitkárság szervezésében meghirdetett programon Gellei Imre, a magyar válogatott 20 évvel ezelőtti szövetségi kapitánya ünnepi beszédében a többi közt elmondta, Öcsi bácsi nemcsak játékával és futballpályafutásával hagyott nyomot környezetében, hanem színes egyéniségével, jellegzetes humorával is. „A közelében tartózkodni is élményt jelentett. Neki nem kellett értenie a futballhoz, mert ő maga volt a futball” – fogalmazott.

 

A Puskás Arénában tartott megemlékezésen beszédet mondott Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki elmondta, az akkori stadion nem volt a névadó legendához méltó állapotban, ellentétben a 2019-ben felavatott új létesítménnyel, a Puskás Arénával. Mint mondta, Puskás hatásáról sokat elmond, hogy mind a mai napig a Puskás a legismertebb magyar név a világot.

 

A helyszínen volt a jelenlegi nemzeti csapatunk szövetségi kapitánya, a Honvéd utolsó bajnoki címét szerző Marco Rossi is, akinek gyerekként Puskás Ferenc volt az egyik példaképe. Beszédében úgy fogalmazott, akkoriban álmában sem gondolta volna, hogy később egy ilyen eseményen vesz majd részt Magyarországon.

 

(Fotó a cikkben: honvedfc.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.