A Kispesti Készenléti Polgárőrséggel és az ÖnkéntesTűzoltó Egyesülettel kötendő megállapodásról döntöttek a képviselők januárban, ezt nevezték el állatvédelmi járőrszolgálatnak. Dódity Gabriella – akinek polgármesteri programjában szerepelt ilyen szervezet létrehozása –, a napirend vitájában elmondta, örül, hogy a városvezetés befogadta az ötletét, azonban aggályát fejezte ki, hogy a most elfogadott konstrukcióban, megfelelő állatvédő egyesületi háttér nélkül működőképes lesz-e a szervezet. Mint mondta, attól tart, hogy a megítélt támogatás nem lesz elég a hatékony munkavégzéshez, félő, hogy állatvédelmi egyesületi háttér bevonása nélkül nem tudják ellátni a feladatukat. Emellett felvetette, hogy az állatvédelmi járőrszolgálat fontos elem, de önmagban nem elég ahhoz, hogy állatbaráttá váljon a kerület; egyben az „Állatbarát Kispest” stratégia megalkotását javasolta, amelyben ki kell térni többek között a kutyaürülék-gyűjtő edények kihelyezésére, a jelenleg többségében poros, elkerített területek kutyafuttatóvá alakítására, és a felelős állattartás népszerűsítésére is. A képviselő, aki maga is nagy állatvédő, fontosnak tartja, hogy a nem-kutyások és az állattartók számára egyaránt kedvező intézkedések történjenek Kispesten. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.