Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház. Külső szigetelést kapott az épült, kicserélték a nyílászárókat, ami nagyon időszerű volt már csakúgy, mint ahogyan a beázások megszüntetése is. A tetőbevilágítók mellett ugyanis folyamatosan folyt be az esővíz. A megújulás nemcsak esztétikai, hiszen az energetikai fejlesztésnek köszönhetően alacsonyabb lesz az épület rezsiköltsége is. 

– Jó lenne, ha valamennyi önkormányzati épület hasonló felújításon esne át a jövőben. Ahogy mi ezt sokszor kértük, most több épület energetikai felújítási terve elkészült arra az esetre, ha kiírnak egy pályázatot, azonnal lehessen indulni rajta. Minél több hasonló felújítás történik, annál kisebb a kerület “rezsije” – tette közzé közösségi oldalán a jobboldal frakcióvezetője. Dódity Gabriella azt is hozzátette: ami szomorú, hogy több épület felmérése és terve, például a két legnagyobb rezsivel működőé, a Kispesti Egészségügyi Intézeté vagy a Polgármesteri Hivatalé, adatszolgáltatás híján nem készülhetett el. Utóbbi azért nagyon aggályos, mert így jelentős rezsikiadás megtakarítását mulaszthatta el az önkormányzat. 

Az L alakú épület József Attila utcai szárnya a kispesti önkormányzat, míg a Batthyány utcai a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van. A kerületi oldal megújulásával még erősebb a kontraszt, hiszen a fővárosi tulajdonú szárny meglehetősen elhanyagolt; nemcsak a külső erkélyek korlátjait ette meg a rozsda, hanem a belső tér is megérett a felújításra. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.