Mikor kezdett el modellezni?
1949-ben! Akkor még egész más világ volt. Rengeteg fiatal fiúnak volt ez a hobbija. A későbbi szakmámhoz is szorosan illeszkedik; régen modellesnek mondták, ma mintakészítőnek. Az öntvényhez kellett famodelleket készítenünk. Gőzturbinát, motorokat, lokomotívokat illetve egyéb motoralkatrészeket csináltam a régi LÁNG gyárban. Visszatérve az első versenyekhez: Akkor még nem voltak ilyen modern lehetőségek, mint manapság, úgyhogy volt, hogy a Dunánál röptettem az egyik repülőmet és sok kilométerrel odább találta meg a földeken egy földműves, aki még a vasvilláját is belevágta. Ezt még akkoriban lehetett sportnak nevezni, hiszen sokat kellett a modellek után szaladnunk. ( nevet)
A repülők után viszont jöttek a hajók!
1963-ban volt emlékeim szerint. Sebességi hajókkal indultam, aminek egy bizonyos pályán kellett mennie. Volt egy rövidebb szünet 1975 és 1983 között. Ekkoriban költöztem a családommal a kerületbe, kezdtem el építeni az otthonunkat, közben még egy nyaralót is vásároltunk és azzal is foglalkozni kellett. Utána újra elkezdtem modellezni, de akkor már önjáró hajókkal, 50 méteres pályákon.
Több tucat elismerést kapott, többek között a legidősebb aktív versenyző díját is! Miért hagyta abba a versenyzést?
2004-ben háromszor kaptam agyérgörcsöt. Ekkor egy picit lassítanom kellett, de a modellezés azóta is a mindennapjaim része.
Átlagosan mennyi időt szentel a modelleknek egy napon?
Most naponta 5 órát szoktam foglalkozom a hobbimmal így nyugdíjasként. Előtte, ha időm engedte akár egész nap építettem őket. Nagyon aprólékos és figyelmes munkát igényel. Nem is tudom pontosan összeszámolni, de szerintem több mint 1000 modellt készítettem már az elmúlt 66 évben.
Mi a jó modell ismérve?
Ma már rengeteg műanyagmodellt készítenek, ezek nem túlságosan tartósak. Van egy pár, de azokhoz sokszor nem merek hozzányúlni, mert könnyen sérülnek. A legtöbb fából készül, egy-két kiegészítő alkatrész - például a hajóágyúk- valamilyen fémből. Ha valaki igazán eredményes modellező és versenyző akar lenni, azért rengeteg áldozatot kell hozni, talán az egész életét fel kell adnia, számomra viszont mindig is a család volt az első. Egy nagyobb hajómodell akár fél-egy évig is készül.
|