Tarnai Richárd hangsúlyozta, hogy a jövőben nem „mutogathatnának egymásra” a nem megfelelő minőségű termékek előállítói és forgalomba hozói, mint ahogy ezt ma gyakran megteszik, mert egyaránt felelősség terhelné őket. A kiszabható minimális bírság összege 25 százalékkal, 15 ezerről 20 ezer forintra, míg felső határa 2 milliárdról 5 milliárd forintra nőne – ismertette.

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, hogy minden olyan módosító indítványt befogadtak, amelyek az egészséges élelmiszerek terjesztése érdekében születtek. Úgy fogalmazott: a javaslat célja, hogy egészséges, jó minőségű termékek kerüljenek az asztalokra, és „ne lehessen minden szemetet megetetni a magyar emberekkel”.

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője azt mondta: rendezetlen világot örököltek, rendet kell tenni, és ez érvényes azoknak a cégeknek a tevékenységére is, amelyek kereskedelmi láncokat üzemeltetnek. Ők nemcsak a kiskereskedőket tették tönkre, nemcsak a saját munkatársaik helyzetével élnek vissza, hanem a vásárlókat megpróbálják átverni – közölte.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvény módosításához beadott indítványokról jövő héten szavaz a Ház, és várhatóan rá egy héttel tartják az előterjesztés végszavazását.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.