
Földesi Gyula és György István (jobbra) hangsúlyozták: a kormány megvédi Magyarországot
Nem sikerült törvénybe foglalni a betelepítési kvóta elutasítását, ugyanis az összes ellenzéki párt nemmel vagy egyáltalán nem szavazott az Alaptörvény módosítása kapcsán. Két hiányzó szavazat miatt hiúsult meg a Magyarország biztonságát szavatoló törvényjavaslat.
– A migrációnak óriási hatása van a társadalomra: felvet biztonsági, nemzetbiztonsági, bűnüldözési, de még közgazdasági, szociális és kulturális kérdéseket is. A problémákat helyben kell kezelni, meg kell különböztetni a menekültet a bevándorlótól, a bevándorlásnak pedig elsősorban nemzeti hatáskörben kell lennie – szögezte le dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja. Hangsúlyozta: Magyarország betartja a nemzetközi jogot, megvédi Európa határait és elvégezte már kétszázezer migráns regisztrációját, ugyanez nem mondható el Európa valamennyi országáról!
Erős törvényi védelem kell
Földesi Gyula, Kispest-Pesterzsébet választókerületi elnöke szerint az Alaptörvény módosításának szavazásán kiderült, hogy ha Magyarország érdekéről van szó, akkor az ellenzékre nem lehet számítani, csak a kormánypártok tesznek meg mindent, hogy ne valósulhasson meg a kényszerbetelepítés.
– Ma Magyarország érdeke az lenne, hogy mielőtt a kötelező betelepítési kvótáról megszületik az európai parlamenti döntés, legyen Magyarországon olyan hatályos jogi szabályozás, amelyik megtiltja a kötelező betelepítési kvóta alkalmazását – hangsúlyozta Földesi Gyula.
Az Alaptörvény módosításának a szavazásán ismét kiderült: csak a Fidesz-KDNP áll ki a kötelező betelepítési kvóta ellen. A kvóta komoly veszélybe sodorhatja Magyarországot, a magyar emberek biztonságát és nemzetünk kultúráját. Hiába szavazott országszerte 3,363 millió ember a betelepítési kvóta ellen, elmondható, hogy őket és a 16 ezer kispesti lakost is cserbenhagyta a kerület két MSZP-s országgyűlési képviselője: Burány Sándor és Hiller István megint tartózkodott a gombnyomástól, amikor a kispestiek érdekeiért kellett volna kiállni. Mint ismeretes, a népszavazás parlamenti döntésén sem vettek részt, információink szerint szavazni sem mentek el, sőt, az MSZP távolmaradásra buzdította a választókat. Most az Alaptörvény módosításának szavazásán sem érintették a szavazógombokat. Joggal tehetnék fel a kérdést a kispesti lakosok, hogy a megválasztott képviselőik miért nem érvényesítik a kerület többségének akaratát?
Burány és Hiller nem képviselte a kispestieket

Hiába utasította el 16 ezer kispesti polgár is a betelepítési kvótát, a kerület szocialista országgyűlési képviselői semmibe vették a véleményüket, amikor az Alaptörvény módosításának szavazásán nem nyomtak gombot, s korábban a népszavazás kiírásának a parlamenti döntésére el sem mentek.
|