Több civil szervezet is foglalkozik a Kós Károly téren található egykori Ady Mozi épületének ügyével, a választási kampányban Dódity Gabriella fideszes polgármesterjelölt is beemelte programjába, hogy újra a közösséget szolgálja az évtizedek óta üresen álló ingatlan. Az egyik wekerlei civil szervezetnek kész terve is van arra, hogy milyen funkciókkal töltené meg a több mint ezer négyzetméteres épületet. Sajnos azonban úgy néz ki, a szocialista polgármesternek nem áll szándékában az ügy megoldása, állítása szerint az önkormányzat nem tud erre áldozni.
Zavaros ügyek
Az épület kálváriája másfél évtizede kezdődött. Havas Henrik, az Szegedi Tudományegyetem azóta megszűnt Budapesti Média Intézetének vezetője szeretett volna két új szakot indítani az épületben. Havas az önkormányzattól akkor 12 millió forintért vásárolta meg a romos, beomlott tetejű műemléképületet, és vállalta, hogy oktatási célokra felújítja. Információink szerint az akkori fideszes vezetésű önkormányzat olyan szerződést kötött Havassal, hogy ha nem valósul meg az oktatási központ meghatározott időn belül, akkor ugyanilyen vételáron visszavásárlási jog illeti meg az önkormányzatot. A 2002-ben hatalomra kerülő szocialista városvezetés – Steinerné dr. Török Katalin polgármesterrel és Gajda Péter akkori alpolgármesterrel az élén – információink szerint 2003-ban töröltette a visszavásárlási jogot a földhivatallal, így innentől az önkormányzatnak nem volt esélye, hogy visszaszerezze az épületet.
A tízmilliós vételár csak látszólag volt kedvező, Havas elmondása szerint legalább 200 millió forintot költött a romos épület helyreállítására, átalakítására. Felújította a beomlott tetőt, egy új födémmel kétszintessé tette az épületet, kiépítette az épületgépészetet, új, a műemléki környezetbe illő ablakokat épített be, és mozgatható falakkal új tantermeket, irodákat és egy nagy konferenciatermet alakított ki. A készültséget 85 százalékosra becsüli, elmondása szerint már csak a „burkolás” hiányzik.
Füstbe ment tervek
Időközben a felsőoktatás átalakítása, a bolognai rendszer bevezetése miatt meghiúsult a BMI két új szakának akkreditálása, így Havas új funkció után nézett. A „Tanár úr” ezután nemzetközi zeneiskolát szeretett volna idehozni, de ez sem jött össze. Elmondta, hogy a Katolikus Főiskolával is tárgyaltak, nekik azonban kicsi lett volna az épület. A mostani bejáráson azt emlegette, hogy hazánkban tanuló gazdag külföldi diákoknak, illetve külföldi professzoroknak alakítana ki luxusapartmanokat. Elmondása szerint ráadásul már a feleségének is elege van a tíz éve húzódó projektből, szabadulna tőle.
Kispesti matek: minden a duplájába kerül
A civilek terveinek megvalósításához a számításaik szerint nagyjából 50 millió forintra lenne szükség. Gajda Péter MSZP-s polgármester erre azt mondta, hogy ha egy építész valaminek az árát megbecsüli, az a tapasztalatai szerint általában a duplájába kerül. Kérdés, hogy ez a magyar építész szakmát vagy az általa vezetett kispesti önkormányzat működését, beruházási gyakorlatát minősíti-e inkább. Havas Henrik rögtön közbe is vágott, hogy túlzás a polgármester villámkalkulációjával megállapított százmilliós költség az épület befejezésére. Azt mindenesetre leszögezte Gajda, hogy az önkormányzatnak nincs 200 millió forintja az épület megvásárlására, százmilliója a befejezésre, és évi több tízmilliója az üzemeltetésre, majd kihasználta az alkalmat, hogy odaszúrjon egyet a kormánynak is, mindenféle forráselvonásokat emlegetve, majd mosolyogva a jelen lévő politikai ellenfeleire nézett.
Dódity Gabriella önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője
A bejáráson részt vett Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) is, aki az őszi polgármesteri programjában zászlójára tűzte, hogy az Ady Mozi épületének ismét a közösséget kellene szolgálnia. Lapunknak elmondta: olyan bonyolult problémáról van szó, amelyre biztosan nem 1-2 hónap alatt találnak megoldást, hiszen az üzemeltetéshez valóban rengeteg pénz kell, azonban fontos, hogy folyamatosan keressék a lehetőségeket.
Az mindenesetre megállapítható, hogy a jelenlegi helyzet egyik félnek sem jó. Az önkormányzat a 2003-as döntés miatt lényegében fillérekért mondott le egy értékes, bár akkori formájában kétségtelenül használhatatlan, pusztuló ingatlanról. A tulajdonos, Havas Henrik valóban rengeteg pénzt ölt a projektbe, amely egyelőre nem tűnik megtérülőnek. A wekerleiek, kispestiek és a helyhiánnyal küzdő civil szervezetek pedig csak a lezárt ajtót bámulhatják nap mint nap.
Így néz ki belülről az egykori Ady Mozi
(a képre kattintva galéria nyílik)
|
www.peticiok.com/adymozi