Kilencven ember állhat munkába március 1-jével a kerületben a bővülő közfoglalkoztatásnak köszönhetően. Az önkormányzat azért tudja ezt a területet bővíteni, mert mintegy 40 millió forintnyi támogatást nyert el pályázaton erre a célra – tájékoztatta lapunkat Kovács Bence alpolgármester. Megtudtuk, az emberek a kerületi intézményeknél fognak munkát végezni.

 

Közülük többen a polgármesteri hivatalban fognak dolgozni, és a hivatal küldeményeit fogják kézbesíteni. Kovács Bence elmondta, eddig ezt a szolgáltatást a Magyar Posta végezte, most az új kezdeményezést kísérleti jelleggel vezetik be. Az intézkedéstől éves szinten mintegy 10 millió forintos megtakarítást remél az önkormányzat – tette hozzá az alpolgármester.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.