2012-ben, felmenő rendszerben vezették be a mindennapos, azaz heti 5 alkalommal tartandó testnevelés órákat elősegítve a gyermekek egészséges életmódra nevelését, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megelőzzék az elhízást és az ezzel járó betegségeket. A kormány nemzetstratégiai ágazatként tekint a sportra, amely más területekre is pozitívan hat, így az oktatásra, az egészségügyre, az ifjúság- és családpolitikára, a fejlesztésekre és a gazdaság élénkítésére is.
Magyarországon az 1980-as évek után kezdett növekedni az túlsúlyosak és az elhízottak aránya. Míg 1988-ban a felnőttek 16 százaléka volt elhízott, addig 2014-re az arányuk több mint a duplájára nőtt. Egy 2014-es vizsgálat szerint túlsúlyos vagy elhízott volt a felnőtt lakosság több mint fele (54%), és a lakosság több mint kétharmada naponta 10 percet sem szánt testedzésre.
Ráadásul a problémák már gyermekkorban kezdődnek. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke tavaly év elején arról beszélt, hogy hazánkban minden ötödik gyermek túlsúlyos, ezzel sajnos vezetjük az európai statisztikát. Ennek következtében pedig az elhízással járó betegségek – cukor, szív-és érrendszeri megbetegetések, izületi problémák – már sokkal korábban, a harmincas éveikben járó felnőtteknél jelentkezhetnek. Ezért is nagyon fontos a gyermekkori megelőzés, a kicsik és szüleik egészséges életmódra ösztönzése.
Ennek a népegészségügyi programnak a része a mindennapos testnevelés bevezetése az iskolákban, de a kormány egyéb intézkedésekkel is szeretné visszaszorítani az elhízást. Bevezették a Chipsadót – annak érdekében, hogya bizonyítottan sok cukrot, sót, koffeint vagy egyéb egészségkárosító anyagot tartalmazó élelmiszerekből, üdítőkből minél kevesebbet fogyasszanak az emberek, illetve a gyártók változtassanak e termékek receptúráin -, valamint ellenőrzik az iskola menzák és büfék kínálatát. Igyekeznek a lakosságot arra ösztönözni, hogy minél több vizet fogyasszanak cukros üdítők helyett.
WHO Budapesten is
Budapesten egyébként létrejött az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szolgáltatási központja, amely komoly szerepet vállal az egészséges gondolkodású programok megvalósításában, ez értendő a dohányzás visszaszorítása érdekeben tett magyar lépésekre is. A WHO főigazgatójának, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz nyilatkozataiban azt olvashatjuk, hogy az európai régióban élő 900 millió ember a sokféleség ellenére hasonló kihívásokkal néz szembe, különösen a nem fertőző betegségek terén, illetve a krónikus elhízás ellen vívott harcban.
Egészséges szervezetbe egészséges tápanyag
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az elmúlt időszak eredményeiből egyértelműen kimutatható, hogy a gyermekek ismerete az egészséges életmódról és táplálkozásról fokozatosan nőtt, ellenben a magas cukortartalmú italok fogyasztása csökkent. Ezen felül nőtt a víz fogyasztásának mértéke minden korosztályban.
|