Gyermekbántalmazó jelölt mögé állt be a teljes baloldali ellenzék a szeptember 30-ra kiírt kőbányai időközi önkormányzati képviselő-választáson.

 

Kovács Róbertet, a Momentum jelöltjét – a Magyar Idők információi szerint – néhány éve pártfogó felügyelet alá helyezték, mert egy hegyes bottal sérülést okozott egy akkor 13 éves gyermek kezén.

 

A sértett édesanyja úgy fogalmazott a lapnak: fia és egy barátja a házuk előtti játszótéren dobáltak célba, amikor Kovács, arra hivatkozva, hogy a gyerekek káromkodtak, elkezdte üldözni a fiúkat.

 

Amint utolérte egyiküket, rávágott a bottal, aztán a másik tizenéves után dobta az, amely belefúródott a gyermek kezébe és egy több centis darab bele is tört.

 

Burány Sándor (MSZP párttag, de a Párbeszéd frakciójának tagja), Kispest és Kőbánya országgyűlési képviselője a Magyar Idők kérdésére közölte: ellenzéki országgyűlési képviselőként személy szerint támogatja Kovács Róbert megválasztását. – Úgy tapasztalom, hogy ő a legalkalmasabb és messze a legaktívabb jelölt, ha Kőbánya problémáinak megoldásáról van szó – fogalmazott.

 

Részletek az ügyészségi határozatból

  • „a Be. 225. § (1) bekezdése alapján (…) elrendelem Kovács Róbert pártfogó felügyeletét.”
  • „A rendelkezésre álló adatok szerint a 13 éves (…) és a 13 éves (…) sértettek 2013. augusztus 13-án 20 óra körüli időben a Budapest, X. kerület Juhar utca 39. szám alatti játszótéren botokat dobálva játszottak. Kovács Róbert gyanúsított hirtelen kiugrott egy bokorból, trágár szavakkal illette a két játszó gyermeket, és elzavarta őket a játszótérről.

    Ettől a két gyerek megijedt, eldobták a náluk lévő botokat és elszaladtak. A gyanúsított felkapta az egyik eldobott botot – melynek vége hegyesre volt hegyezve – és azzal egy alkalommal (…) combjára ütött, majd a botot (…) után dobta. Az épp a kerítésen átmászni igyekvő (…)-t az utána dobott bot a jobb kezén találta el, és annak hegyes vége belefúródott a hüvelykujja külső oldalába. A bántalmazás következtében mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.”
  • „A leírt tényállás alkalmas a Btk. 339. § (1) bekezdésébe ütköző vétségének (…) megállapítására.”

 

Kovács magyarázata

„Pitiáner ügy” – írta közösségi oldalán az ellenzéki képviselőjelölt, aki szerint az egész ügy csak a „kormánypárti propagandamédiában megjelent rágalmazás”. Kovács Róbert szerint egy lepusztult területen játszottak a „zavart viselkedésű kamaszgyerekek”, amit példaként hozott fel a Kőbányán sok évre visszatekintő „drogproblémára”. Tehát miután „fél órán át hallgatta a cirkuszt” Kovács, odament és „mi tagadás – erélyes hangon, indulatosan” elzavarta a gyerekeket, akik közül az egyik „a kerítésen való átmászás közben felsértette az ujját”.

 

Kőbánya 6. számú választókerületében azért kellett időközi választást tartani, mert a korábbi képviselő, a fideszes Gazdag Ferenc lemondott mandátumáról. A megüresedő képviselői helyet a Fidesz-KDNP jelöltje, Szilágyi-Sándor András (488 szavazat, 53,51%) nyerte, a momentumos Kovács Róberttel (406 szavazat, 44,52%) és a munkáspárti Fléger István Tamással (18 szavazat, 1,97%) szemben.

 

Forrás: Magyar Idők, Facebook, valasztas.hu

Főkép: Facebook (szerk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.