Három fejlesztésre pályázott Kispest önkormányzata 2016 végén a Fővárosi Önkormányzat akkori Tér_Köz pályázatán. Emlékezetes, hogy Gajda Péter polgármester eredetileg csak két pályázat beadását javasolta: a kertvárosi Temesvár utca 117. szám alatti ingatlan felújítására, illetve az Eötvös utcai volt Kresz park megújítására kértek volna forrást. A kispesti Fidesz-KDNP frakció nyomására azonban benyújtották a harmadik, a wekerlei kispiac megújításáról szóló pályázatot is. Szerencsére, hiszen így Kispest újabb 110 millió forintos fejlesztési forrást nyert, amelyből a Wekerletelep arculatába illeszkedő új piac készülhet el a jelenlegi, elavult épületek helyén.

A Wekerletelepi kispiac vasárnap kivételével minden nap nyitva tart. Az állandó üzletekben vegyes élelmiszert, hús- és hentesárut, vágott baromfit, valamint zöldséget és gyümölcsöt lehet kapni. Népszerűsége töretlen, és nemcsak a kerület lakói között. A jelenlegi állapota azonban igencsak méltatlan ehhez a városrészhez. A több mint 100 évvel ezelőtt népi szecessziós stílusban épült házakból álló telepet ugyanis 2011-ben műemléki jelentőségű területté nyilvánították. Az új projekt pedig egy építészetileg, örökségvédelmileg és kereskedelmileg is helytálló megoldást kínál erre a problémára.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy megőrizzük Wekerle egyedi arculatát, ezért örülök, hogy sikerült meggyőznünk a városvezetést, érdemes ezzel is pályázni – mondta el lapunknak Dódity Gabriella, fejlesztéspolitikai tanácsnok, aki hozzátette: örül, hogy nemcsak a kormány, hanem a Fővárosi Önkormányzat is folyamatosan segíti a kispesti fejlesztéseket.

– Régóta szerettük volna megújítani a kispiacot, amelynek terveit még az előző ciklusban készíttettük el. Akkor sajnos nem nyertünk, más projektekre adott 250 millió forint támogatást a főváros, de most végre hamarosan megújul, és méltó helyen vásárolhatnak majd a wekerleiek – mondta lapunknak Ékes Gábor képviselő (Fidesz-KDNP), aki korábban alpolgármesterként sokat dolgozott a kispiac megújításán, most pedig az átépítés alatti időszak zavartalansága érdekében is képviseli a kereskedők érdekeit.

A tervek szerint még idén átadják a megújult wekerlei kispiacot 

 

A várhatóan májusban kezdődő felújításnak köszönhetően egy új piacépületet alakítanak ki. A kétszárnyú épület a Nádasdy utca és a Gutenberg körút oldalán húzódik majd, a terület a Pannónia út felé nyitott, éjszaka kerítéssel és kamerával védett lesz. Az új piacon lesz wifi-hálózat, kerékpártárolók, szelektív hulladékgyűjtők és a megújuló energiaforrások használatára is hangsúlyt fektetnek. Parkolási lehetőség továbbra is a Gutenberg körúton lesz. Az állandó piactér az új épületek, valamint a telekszabályozás miatt a mostaninak a felére csökken, kiegészülve egy fedett, de nyitott térrel. A Pannónia úti szakasz füves terület lesz, az út mentén visszapótolják a korábbi oszlopos fasort, és néhány dézsás növényt is kihelyeznek. A kereskedelmi egységek mellett egy 32 négyzetméteres közösségi helyiség is épül egy 35 négyzetméteres zárt udvarral. A felújítás ideje alatt részlegesen lezárják majd a piacot, a használatbavételi engedélyezés és az utolsó pavilonok lebontása idejére pedig – hozzávetőleg egy hónapra – teljesen be is zár majd.

 

Nem ez az első fővárosi forrás a kerületnek

Kispest ezzel a 110 milliós támogatással együtt az elmúlt négy évben közel fél milliárd forintot nyert a Fővárosi Önkormányzattól városrehabilitációra. 2013-14-ben dr. György István akkori főpolgármester-helyettes és munkatársa, Dódity Gabriella közbenjárásával a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés közel 250 millió forintot szavazott meg a Kossuth téri piac környezetének rendezésére, amelyet a kerület tervei alapján újítottak fel, és nemrég volt az átadója. Emellett 20 millió forintot kapott a kerület a kertvárosi Jézus Szíve Plébánia közösségi tereinek fejlesztésére és a környezetének rendezésére is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.