A magyarok, Kassai Viktor vezetésével jól teljesítettek. A héttagú bírói csapatnak a háromgyermekes, 1997 óta Kispesten élő Kispál Róbert is tagja volt, akivel pályafutásáról és a nem mindennapi meccsről is beszélgettünk.
Kispest.info: Honnan indult, és miért pont a foci mellett kötött ki?
KISPÁL RÓBERT: Azt kell, hogy mondjam, nemcsak a foci létezett számomra, gyerekként mindenevő voltam a sportban. De a foci az foci volt, amióta az eszemet tudom. Nagybátyám hatalmas focidrukker volt, talán ő volt rám a legnagyobb hatással, valamint az, hogy Kisteleken, ahol felnőttem, közvetlenül egy pálya mellett laktunk, így egész nyarakat töltöttünk ott az öcsémmel. Emlékszem, akkoriban még nem nagyon volt sportközvetítés a tévében, heti egy Telesporttal kellett beérnie mindenkinek csütörtökönként, ami szent dolog volt a számunkra. Egy-két évet picit fociztam is, de éreztem, hogy abban nem vagyok kiemelkedően tehetséges. Amikor Szegedre kerültem középiskolába, talán elsős vagy másodikos lehettem, amikor megláttam a faliújságon egy hirdetést arról, hogy labdarúgó játékvezető tanfolyamra lehet jelentkezni. Én azonnal jelentkeztem. Így kezdődött.
Mi adta ehhez a lökést ilyen fiatalon, hiszen a gyerekek többsége ebben a korban leginkább „csodacsatár” szeretne lenni?
KISPÁL RÓBERT: Semmi. Nem tudtam, mit jelent az, hogy játékvezetés, csak azt tudtam, hogy a sporthoz, a focihoz van köze. 1984-ben vizsgáztam, ’85-ben kezdtem a játékvezetést. A labdarúgás mellett még elvégeztem három játékvezetői tanfolyamot: a kosárlabdát, amit egy évig csináltam is, az úszást, ahol néhány versenyen voltam, valamint még a sportlövészetet is. A labdarúgás bizonyult a legmaradandóbbnak.
Hogyan alakult tovább a pályája?
KISPÁL RÓBERT: Amikor Szegeden elkezdtem a játékvezetést nem voltam még 16 éves. Sokszor kényelmetlenül is éreztem magam, hiszen akkor az nagyon ritka volt, hogy valaki ilyen fiatalon pályára kerüljön. Négy évig tanultam ott, majd Szolnokra mentem főiskolára, és a meccseket is ott vezettem újabb négy évig. 1993-tól élek Budapesten, és itt indult be igazán a karrierem, ami egyébként egy kispesti embernek, Kiss Bélának köszönhető. Ő NB1-es játékvezető volt a ’90-es években, és a mai napig nagyon jó barátom. A fővárosban már évente ugráltam az osztályokat felfelé, az NB2-es keretbe még játékvezetőként kerültem 1996-ban, és 1998-tól vagyok játékvezető-asszisztens. Egyrészt bíztattak azzal, hogy ha ezt csinálom, akkor akár nemzetközi karriert is befuthatok, másrészt tulajdonképpen én sem éreztem magamban azt a lehetőséget, hogy játékvezetőként ugyanezt elérjem. 1998-tól kizárólag partjelző vagyok. 2000 januárjában kerültem a nemzetközi keretbe.
Hányan vannak a keretben?
KISPÁL RÓBERT: Jelenleg 10 fő.
Mi volt első meccse?
KISPÁL RÓBERT: Egy barátságos mérkőzés volt, Lengyelország-Finnország. Ezután még egy barátságos meccsen vettem részt, majd három tétmeccs következett, amik közül az egyik később vált érdekessé, mert egy Alaves nevű baszk csapatnál voltunk, akik utána bejutottak abban az idényben az UEFA kupa döntőjébe. 2001-ben jelölt az UEFA a 16 évesek európai döntőjébe, ahol az akkori 16 éves Iniesta, Torres, valamint Sneijder is ott volt a hollandoktól.
Mi történt az elmúlt 10 évben?
KISPÁL RÓBERT: A gyakorlatban ez úgy működik, hogy én egy játékvezető, Szabó Zsolt csapatához tartozom, aki szintén dél-pesti, erzsébeti, az ő állandó asszisztense vagyok. Vele járok folyamatosan tétmérkőzésekre, amik az UEFA kupát jelentik, amit most már ugye Európa Ligának hívnak, mindig van egy-egy selejtező, és mellette mindig van egy-egy barátságos mérkőzés is. Életem első BL mérkőzése volt a mostani döntő.
Pályafutásában hova helyezi, hogy részt vett a Bajnokok Ligája döntőjének játékvezetői csapatának munkájában?
KISPÁL RÓBERT: Karrieremnek ez mindenképpen a csúcsa, annak ellenére, hogy én egy háttérember, tartalék voltam.
Maga a Manchester United és a Barcelona összecsapása milyen élmény volt szakmailag?
KISPÁL RÓBERT: Elsősorban nekünk a feladatunkra kell koncentrálni, én nem is nagyon láttam magát a meccset. Meg sem fordult a fejemben, hogy hol vagyok. Amire biztos emlékezni fogok, hogy magának a tartalék játékvezetőnek van egy olyan feladata, hogy meccs előtt menjen be a csapatokhoz és hívja fel a figyelmüket arra, hogyan kell felöltözni egy mérkőzésre stb. Egyértelműen rutinfeladat mindenkinek. Kihasználtam a lehetőséget, és Vad II István, tartalék játékvezetővel tartottam, ahol Pisti elmondta az instrukciókat. Ám, ami ott történt meglepett. Az összes játékos odajött, és síri csendben figyeltek, mindenki mutatta a cipőjét, a felszerelést, majd utána elköszöntek. A másik öltözőben ugyanígy zajlott le minden. Hátborzongató élmény volt a foci iránti szeretetet és tiszteletet így megtapasztalni, pedig ezek a játékosok nem akárkik a szakmájukban. Az is bizonyára megmarad majd emlékeimben, hogy ugyan tudtuk, hogy a hagyomány szerint mi is felmegyünk a díszpáholyba, ám mindezt úgy, hogy a győztes csapat, a Barcelona sorfalat áll nekünk, és megtapsol, az már egy fantasztikus élmény volt. A meccs után még Orbán Viktor, miniszterelnök is tiszteletét tette az öltözőben.
Hogyan tovább?
KISPÁL RÓBERT: Ugyanúgy. A korom alapján még néhány év van bennem. Az elmúlt évek munkájának az eredménye volt a BL részvétel, nagyon örülök, hogy ez megadatott nekem.
|
RSS
