Ha élne, ma lenne 84 éves Puskás Ferenc, a kispesti és a magyar labdarúgás legnagyobb legendája. A Kispest, a Bp. Honvéd, majd a Real Madrid egykori sztárja pályafutása során szinte mindent megnyert, amit lehetett. 85-szörös válogatott volt, a címeres mezben 84-szer talált a halóba. 1952-ben olimpiai bajnok lett, majd 1954-ben VB-ezüstérmes, a hazai bajnokságban négyszer volt gólkirály és ötször hódította el a magyar bajnoki címet a Honvéddal.

Kispesten Puskás Ferenc és Bozsik József tiszteletére állíttatott közös domborművet egykori iskolája falán, a Szekfű utcában 2008-ban az önkormányzat. Ugyanebben az évben kispesti általános iskola is felvette a legendás focista nevét. A Berzsenyi utcai oktatási intézmény aulájában mellszobra – Kristóf Lajos alkotása – is látható a kerület leghíresebb szülöttjének.

A Bozsik Stadion bejáratának falán 2007-ben állított domborműnél, a ma délelőtti ünnepségen az önkormányzat, Kispest országgyűlési képviselője, a Budapest Honvéd FC, a Honvéd Baráti Kör, valamint a Puskás Ferenc Alapítvány nevében helyezték el az emlékezés koszorúit a megjelentek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.