Most igényelhető a családi adókedvezmény
Az év első hónapjaiban több tízezren elfelejtik igénybe venni a családi kedvezményt. Érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozatot a munkáltatónál, mert a kifizető csak így tudja a bért a kedvezmény összegével megnövelten utalni.
A közlemény szerint a családi kedvezmény egy gyermek után havi 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. A kedvezményről azonban sokan elfelejtenek nyilatkozni. 2017 áprilisában mintegy 791 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, de januárban még csak 729 ezer.
Annak, aki még nem adta le adóelőleg-nyilatkozatát, minél előbb érdemes pótolnia, így ugyanis már a februári fizetés a családi kedvezmény összegével növelten érkezhet. A januári adókedvezmény összegét sem veszítik el, az majd 2019-ben az szja-bevallásban kérhető vissza.
A kormány 2011 óta járul hozzá a gyermeknevelés költségeihez. A szülők nyolc év alatt nagyjából 1900 milliárd forinthoz jutnak a gyermek után járó adó- és járulékkedvezményekkel.
A legnagyobb összeggel – csaknem 320 milliárd forinttal – idén számolhat a legális munkát végző 1,1 millió szülő, háromszázezer embernek pedig adót sem kellett fizetnie.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!