„Marad a családpolitika, marad a munkaalapú gazdaság, marad a nyugdíjasokkal kötött megállapodás, és vele a 13. havi nyugdíj, és marad a rezsivédelem is” – hangsúlyozta a kormányfő. A kormány folytatja az emberek támogatását, illetve minden évben lesznek családsegítő döntések is – mondta szombaton Orbán Viktor, kiemelve idén ilyen volt a 30 év alatti édesanyák SZJA mentessége. A kormányfő kijelentette: hiába követeli a baloldal az eltörlésüket, a lakosságot segítő kormányzati intézkedések addig maradnak, ameddig azokra szükség van.

 

A baloldal az élelmiszerárstop visszavonását követeli, de az addig marad, amíg az inflációt csökkenő pályára nem tudjuk állítani. A baloldal a lakossági kamatstop megszüntetését is követeli, nem meglepő módon a bankokkal együtt. De a kamatstop 350 ezer családot véd a kamatok bakugrásai ellen, és amíg nem kezdenek zsugorodni a kamatok, a stopnak is maradnia kell” – emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök.

 

A miniszterelnök hangsúlyozta: a kamatstopot kiterjesztették a diákhitelekre is, így ma 200 ezer diákot véd a kormány az inflációtól. Orbán Viktor azt mondta: 2022. olyan év volt, ami kettétörhette volna a magyar gazdaság gerincét, mégis februárban minden eddiginél magasabb a foglalkoztatás, rekordnagyságú a devizatartalék, és a forint is megnyugodott.

 

hirado.hu/Kispest.info

Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.