Az idei évben másodszor meghirdetett pályázatra 10 pályamű érkezett, 2 bölcsőde és 8 óvoda pályázott. A lelkesedésüket megköszönve a pályázók között a díjakat tegnap – a június 5-i környezetvédelmi világnap alkalmából – osztotta ki az önkormányzat. Az eseményen a Gyöngykagyló Óvoda műsorát is láthatta a közönség.

 

Az első díjat a Bóbita Óvoda kapta. Pályázati anyagukban Kispest egyik frekventált területén, a Csokonai sétálóutcában az óvoda mellett, az intézmények közötti átjáróban lévő közterületi zöldsáv rendbetételére vállalkoztak. Második helyen az Árnyas Óvoda végzett. Pályázatukban ők mindhárom tagóvodájuk épülete előtti, jelenleg csak füves területek „zöldebbé”, igényesebbé tételét tűzték ki célul. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel a Hársfa Óvoda, akik pályázati anyagukban Kispest egyik központi területén, az Eötvös sétálóutcában az intézmény utcai bejárata előtti előkert csinosítását tervezik.

 

A díjakkal a megfogalmazott célok megvalósítására pénzjutalom is járt. Az első helyezett 300, a második 200, míg a harmadik helyezett oktatási-nevelési intézmény 100 ezer forinttal bővíthette forrásait.

 

A többi pályázó közül emléklapot, virágot és gyerek kerti szerszámokat kapott a Mese-Vár Óvoda, a Százszorszép Óvoda, a Gyöngyszem Böcsőde, a Gyöngykagyló Óvoda, a Zöld Ágacska Óvoda, a Csillagfény Bölcsőde, valamint a Szivárvány Óvoda.

 

A kispesti nevelési intézmények – óvodák, bölcsődék – részére kiírt pályázat legfőbb célja az volt, hogy a környezetükben élő civil lakosság és vállalkozások bevonásával az intézmény előtti zöldfelületek minőségét parkosítással, növényültetésekkel gazdagítsák, hozzájárulva ezzel Kispest arculatának javulásához. A célok között az is szerepelt, hogy az így parkosított közterületek folyamatos gondozásával a rendezett környezetet fenntartsák. Ennek révén pedig az óvodáskorú gyermekeket és a kerületi lakosságot  a létrehozott értékek megóvásának szemléletére is ösztönözzék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.