Egy kispesti kétgyermekes családnak segítettek megfelelő lakáshoz jutni a kerületi alapítványok, egyházak az önkormányzattal közösen. A család egyik gyermeke a közelmúltban szívátültetésen esett át, ezért vált szükségessé a korábbi, Báthory utcai szociális bérlakásukból egy másik otthonba költözniük, ahol a lábadozásához adottak a megfelelő körülmények. Fekete Márk, az önkormányzat szociális és lakásügyi bizottságának fideszes elnöke örömtelinek nevezte, hogy sikerült megoldást találni a család helyzetére, és jó egészséget kívánt az Eötvös utcai, széleskörű összefogásnak köszönhetően felújított szociális lakás új lakóinak. Az elnök elmondta, egy másik, hasonló helyzetű háromgyermekes család is megkereste, ahol az édesanya esett át komoly műtéten, májátültetésen. Napi szinten tartották a kapcsolatot a képviselővel, és végül az ő helyzetükre is sikerült megoldást találnia a bizottságnak a műtét utáni megfelelő körülmények biztosítása, az édesanya egészsége érdekében.
You May Also Like
Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal
Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca
sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki
szerint az elővigyázatosság segíthetne.
- kispestadmin
- 2025 március 3
Megújult a nyugdíjasház
Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…
- kispestadmin
- 2025 február 24
Több lombgyűjtő kell Kispestnek
Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…
- kispestadmin
- 2025 február 20
XXIII. Wekerlei Napok
Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.
- kispestadmin
- 2014 szeptember 8