Futópad, fitneszgép, jógaszőnyeg, súlyzók és trambulin; többek között ilyen sporteszközöket és egy nagy teljesítményű számítógépet kaptak a kispesti gyerekek dr. György Istvántól, akinek Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, és a jótékonysági koncert ötletgazdája, szervezője segített összeválogatni azokat a hiányt pótló ajándékokat, amelyekre a gyerekeknek szüksége volt. Az intézmény lakói mindjárt összesereglettek és lelkesen nézték végig, ahogy kibontják hatalmas monitort, de a futópadot is rögtön többen kipróbálták.

 

[GALÉRIA-1]


A budapesti kormánymegbízott jótékonysági koncertjén összesen csaknem másfél millió forint adomány folyt be, amelynek felét a kispesti, másik felét a kőbányai Gyermek Átmeneti Otthona javára ajánlották fel. Mindkét intézmény feladata, hogy átmenetileg nehéz helyzetbe került családok gyermekeiről gondoskodjon bentlakásos rendszerben. Mint minden évben, a szervezők idén is előre egyeztették, mire van a legnagyobb szüksége az intézményeknek, így jutottak kizárólag hasznos ajándékokhoz a kicsik.


Dr. György István és Dódity Gabriella számára fontos volt, hogy a használati tárgyaknak közösségépítő szerepe legyen, és a gyerekek szellemi, illetve testi fejlődését is szolgálják. A számítógéphez nagyméretű monitort kaptak, amelyet körbeülhetnek, így akár az oktatóprogramokat, akár a játékokat többen élvezhetik egyszerre. A dolgozók számára pedig egy használt számítógépet szereztek be, amely irodai munkát könnyíti meg, miután az eddig használt gépen már nehéz volt dolgozni. 

Dr. György István és a Póka Egon Experience 2011 óta minden évben megrendezi a jótékonyság koncertet, amellyel eddig összesen csaknem tízmillió forintot adományozott rászorulóknak, valamint kispesti és kőbányai idős- és gyermekotthonokban élőknek.

 

Forrás: www.doditygabriella.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.