Noha az október 6-i időjárás nem fogadta kegyeibe a Szőlőskert Református Óvoda születésnapjának részvevőit, jó hangulatukon ez mit sem rontott: jelenlegi és egykori ovisok, szülők és az óvoda dolgozói közösen, a Budapest-Kispest Központi Református Egyházközség templomában ünnepelték az intézmény fennállásának hetedik esztendejét.
A többi közt közös énekléssel, tortázással és a gyerekeknek szóló előadással színesített közös születésnapozás az ovi olyan hagyományos programjainak egyike, amelyeknek köszönhetően az évek alatt példaértékű közösség kovácsolódott össze a gyülekezeti ház falain belül.
Megalapításának évében két óvodai csoporttal indultak, jó hírük pedig gyorsan szárnyra kapott, s a sok jelentkezőre való tekintettel később háromra bővítették csoportjaik számát. Jelenleg 71 gyermek jár hozzájuk. Harkai Ferenc, az óvodát fenntartó református egyházközség vezető lelkésze lapunknak elmondta, nemcsak a keresztyén elveken, hanem a környezettudatosság jegyében történő nevelésre is kiemelt hangsúlyt fektetnek az óvodapedagógusaik. „Az intézmény udvarán a közelmúltban kialakítottunk egy kis veteményest, ahol a kicsik a felnőttek segítségével sok mindent megtermelhetnek, továbbá készítettünk egy komposztálót és egy bogármegfigyelőt is. Az udvaron ezek mellett egy nagy homokozót és több kerti játékot is elhelyeztünk” – sorolta.
A vezető lelkésztől megtudtuk, hogy mivel az intézmény a Károli Gáspár Református Egyetem gyakorló óvodája, óvodapedagógusaik naprakész tudás birtokában vannak a különféle foglalkozásokat illetően. Éppen ezért az ovisok az alvásidőn kívül szinte mindig tevékenykednek, legyen szó mozgás- és képességfejlesztő foglalkozásokról vagy éppen szabadidős elfoglaltságokról.
A fenntartó képviselőjével arról is beszélgettünk, merre viszi útjuk a gyerekeket azt követően, hogy elballagtak az óvodából. Mint mondta, a többség az egyházközség iskolájába, az Ady Endre Református Általános Iskolába jelentkezik; az iskolában ugyanazon pedagógiai elvek mentén foglalkoznak a gyerekekkel, mint a Szőlőskert Református Óvodában is.
„Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy segítsük az óvodából iskolába történő átmenetet: nagycsoportos óvodásaink átjárnak futballozni az iskolába, hogy megismerjék az épületet, s szokják annak légkörét.
Emellett könyvtárfoglalkozásokat is tartunk az iskolában a kicsiknek, illetve több olyan programot is szervezünk, amelyekben közösen vesznek részt az óvodások és az iskolások” – magyarázta Harkai Ferenc, akinek szavai szerint nemcsak a gyerekeknek, hanem például az édesapáknak is igyekeznek örömet szerezni. Minden év júniusában, az apák napjához kapcsolódó rendezvényükön vidám, játékos feladatokkal várják az apa-fia párosokat. Erre jó eséllyel legközelebb már az intézmény új, saját óvodaépületében kerül sor. A fenntartó képviselője elmondta, jelenleg a megfelelő ingatlan keresése közben vannak.
Ezzel kapcsolatban nyilatkozott lapunknak Földesi Gyula, a Fidesz választókerületi elnöke is. Mint mondta, a kisgyermekek keresztény értékrendnek megfelelő, színvonalas óvodai nevelése rendkívül fontos, éppen ezért ő maga is, az önkormányzattal együttműködve igyekszik majd segíteni az óvoda székhelyváltásának ügyét. Úgy fogalmazott, örvendetes, hogy az utóbbi időben nagy figyelmet kaptak a református egyházközséghez köthető fejlesztések, jó példa erre a XX. kerületben idén átadott Makovecz-templom is, aminek megépülésével a hívek régi álma vált valóra.
|