Önkormányzati bérlakásállományt fenntartani, működtetni nem kötelező feladat, de ha már több száz ingatlana van a kerületnek, kötelesség volna megfelelően működtetni és hasznosítani azt – vallja a kispesti Fidesz- KDNP frakció, akik már többször szót emeltek a lakásgazdálkodás ellen. Dódity Gabriella képviselő mutatta be közösségi oldalán azt az önkormányzati lakást, amelyben egy mozgásképtelen, 80 év feletti idős férfi lakik a szintén 80 év feletti párjával, aki gyógyíthatatlan beteg. Csak a szobát tudják fűteni egy fatüzelésű kályhával, a fürdőszobájukban pedig nincs víz egy cső miatt, amit nem cserélt ki a vagyonkezelő. Lavórban mosakodnak, de melegvíz sincs, mert a meghibásodott villanybojlert sem cserélte le a vagyonkezelő.
– Embertelen ez a hozzáállás, és hiába szóltunk, azóta sem csináltak a lakásban semmit – mondta Fekete Márk (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő a Kránitz Krisztián vezette vagyonkezelő működésére utalva. Hozzátette: elfogadhatatlan az is, hogy abban a háromlakásos házban, amelyben az idősek élnek, másik két lakás évek óta üresen áll, mára már használhatatlan állapotban.
Elromlott a villanybojler, a vagyonkezelő nem cserélte ki azt, nincs melegvíz az önkormányzati bérleményben
Pedig van üres lakás?
A Kispesten történt sajnálatos tűzeset miatt azonban újabb botrányok alakultak ki a bérlakásállomány körül. Bár a városvezetés álláspontja szerint mindent megtettek a tűzkárosultakért, akiket első éjjel önkormányzati költségen hotelben helyeztek el, másnap azonban először azt javasolták nekik, hogy keressenek maguknak szállást, mert most hirtelen nincs üres önkormányzati lakás, amit oda tudnának nekik adni, de dolgoznak az ügyön. Ekkor hozta nyilvánosságra a Fidesz-KDNP képviselője, Dódity Gabriella azt, hogy az Ady Endre út és Kisfaludy utca sarkán lévő nagy ház első emeletén tavaly nyáron felújítottak egy hatalmas önkormányzati lakást, amelyet a testvérvárosi delegációnak tartanak fenn, és üresen áll, csak a kulcsait kellett volna elővenni. Ezt a városvezetés cáfolta, azt írták, a lakás valóban üres, de nem testvérvárosi célokra tartják fent, hanem pályáztatásra vár. Kíváncsian várjuk, mikor lesz kiírva a pályázat, hiszen ott egy többgyerekes család is elfér, pazar, szép lakás – reagált Dódity Gabriella.
Több lakás is üresen?
A képviselőnő rámutatott arra is: szeptemberben döntött a bizottság nyolc önkormányzati lakás pályázaton kívüli hasznosításáról, egy közülük, a Corvint körúton lévő üres, és tökéletes lenne a panzióban lakó tűzkárosultaknak.
– Érdekes, ezt a Corvin körúti lakást két napon belül kifestette, és át is adta az egyik károsultnak a vagyonkezelő. A kérdés csak az, közel három hónap miért nem volt elég arra, hogy egy rászoruló család megkapja az ingatlant? – vélekedett Dódity. Pedig rászorulóból van bőven, sokan várnak segítséget az önkormányzattól.
Kránitz barátnőjének önkormányzati lakása is üres volt
Miközben többen várnak az önkormányzattól segítségre, nemcsak a korábban taglalt 8, hasznosításra váró lakás sorsa kérdéses, Dódity Gabriella bemutatott egy másik önkormányzati lakást is, amely egy hivatali dolgozó testvérének a nevén van, de évek óta üresen áll; pedig ez is jól jönne egy rászoruló családnak. Ugyanúgy, ahogy Kránitz Krisztián barátnőjének önkormányzati lakása is, amely szintén éveken át üresen állt. A lakást még 2017-ben kapta meg szolgálati lakásként az amúgy a vagyonkezelőben Kránitz mellett dolgozó barátnő, aki azonban nem használta a 35 négyzetméteres lakótelepi lakást, az azóta üresen állt. A lakás szociális bérleti díja mindössze havi 21.000 forint.
Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató barátnőjének önkormányzati lakása éveken át üresen állt, mert nem használta azt. Pedig ez is jól jött volna egy rászoruló családnak.
Tavaly nyáron újította fel az önkormányzat az első emeleten található tágas önkormányzati lakást, amely azóta is üresen áll
– Mindez többek között azért érthetetlen, mert közben családok tucatjai várnak segítséget az önkormányzattól, többen laknak a családok átmeneti otthonában, előfordul, hogy egy szobában több, mondjuk öt gyerekkel. A szerződésben benne van: ha nem használja a bérlő a lakást, azt fel kell mondani, ezt mégsem tették meg, mint ahogyan más lakás esetében sem. Érthetetlen ez a fajta hozzáállás – mondta Dódity Gabriella, aki azt is hozzátette: sokan jutottak úgy önkormányzati lakáshoz, hogy öt év bentlakás után azt meg lehet vásárolni; lehet, hogy itt is ez volt a cél. Persze nem akar rágalmazni, hiszen azt csak Kránitzék tudják megmondani, milyen okból hagyták üresen a lakást, de az biztos, hogy így éveken át egy nehéz helyzetben lévő család veszíthette el a lehetőséget. Az önkormányzat vagyonirodájának vezetője szerint ugyanis 30 szolgálati lakás kérelmet tartanak nyilván, ennyi önkormányzati kötelékben dolgozó fordult a munkáltatójához, az önkormányzathoz lakhatási segítségért. Ezen felül közel 50 krízishelyzetben lévő kispesti család kérelme is az asztalon hever.
A tűzkárosult panzióba ment
A képviselő azt is hozzátette: számára elfogadhatatlan, hogy egy ekkora lakásállománnyal rendelkező kerületben nem áll rendelkezésre ilyen esetekre üres, berendezett lakás, amivel azonnal tudnak segíteni a károsultak lakhatási gondjain. Szomorú, hogy az egyik lépcsőházban lakó hölgy tette el megőrzésre a bőröndjüket, hogy ne azzal kószáljanak kerületszerte, ahogy panziót keresnek maguknak a tűz másnapján. Az érintettek úgy reagáltak: februárban már visszaadta az önkormányzati lakását Kránitz barátnője. Dódity Gabriella erre úgy reagált: ha ez így van, akkor is két éven át állt üresen, és február óta sem adták oda rászorulónak, ami álláspontja szerint szintén elfogadhatatlan.
Fotók: Facebook
|