Jó hírrel indult az év a háztartások számára, hiszen 22 év után először nem emelkedtek, hanem csökkentek a rezsiköltségek. Egy tavaly év végi kormánydöntés értelmében január 1-től tíz százalékkal kevesebbet fizetünk az energiaszolgáltatóknak.
A kormány 2012 decemberében döntött arról, hogy a villamos energia, a földgáz és a távfűtés lakossági árát 2013. január elsejétől közel 10 százalékkal csökkenti. Az intézkedés mintegy négymillió háztartást érint. Július 1-jén újabb rezsicsökkentés következhet: a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjak is csökkennek - döntött a Fidesz-KDNP a Gyulán tartott frakcióülésén.
„Két évtizede nem volt arra példa, hogy év elején ne növekedjenek, hanem csökkenjenek a lakossági energiaköltségek” – hangsúlyozta a döntés kapcsán Földesi Gyula (Fidesz), országgyűlési képviselő. „A kormány azért rendelte el a rezsicsökkentést, mert a magyar családok háztartási rezsiköltségei a régióban és az Európai Unió átlagában is igen magasak. 2002 és 2010 között, a szocialista kormányzás során a villamos energia ára kétszeresére, a gázdíj pedig a háromszorosára emelkedett” – folytatta a képviselő.
Az energiaárak után a víz-, csatorna és szemétszállítási díjak is csökkenhetnek a kormány későbbi intézkedéseinek köszönhetően – tudtuk meg Földesi Gyulától. „Ezek a díjtételek is többszörösükre emelkedtek az előző kormányok alatt, ezért a Fidesz-KDNP elkötelezett a további rezsicsökkentés mellett” – fejtette ki a képviselő. A nagyobbik kormánypárt azt javasolja, hogy a tíz százalékos díjcsökkentésről szülessen olyan törvény, amely biztosítja, hogy a szolgáltatóknak semmiféle kibúvóra ne legyen lehetőségük.
A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 2012-ben egy kétgyermekes átlagcsalád havonta több mint 73 ezer forintot költött rezsire, így ha mindegyik tétel tíz százalékkal csökken, akkor közel 7500 forintot spórolhat havonta egy átlagos magyar család.
|