Fényűző budai szalonban dolgozott kozmetikusként, hogyan jött az ötlet, hogy egy hajléktalanokat befogadó és segítő házat alakítson ki, ráadásul a saját otthonában?
Én már gyermekkoromban nagyon együttérző voltam a rászorulókkal, igyekeztem mindenben segíteni nekik. A férjem’94-ben meghalt, akkor egy borzasztóan mély időszakot éltem meg, de tudtam, hogy ki kell másszak belőle. Volt egy hajléktalan itt az utcában, akivel sokat beszélgettem. Akkor szembesültem azzal, hogy milyen szegény és szerencsétlen vagyok, mennyire nincs pénzem, de amim volt, azt megosztottam vele. Az a könyörületesség, ahogyan velem beszélt annyira megindított, hogy sírva fakadtam, ő pedig értem sírt. Akkor döntöttem el, hogy ha én ebből a nehéz helyzetből egyszer kikeveredek, akkor a hozzá hasonló embereken szeretnék segíteni.
Mikor alapította a házat?
Maga az ötlet a rendszerváltás környékre nyúlik vissza. Szerettem időben lefeküdni, de a férjem sokszor még nézte a híradót. Valamelyik este bemondták, hogy megjelentek az első hajléktalanok és az állam nem tud ezzel a helyzettel mit kezdeni. Én pedig félálomban felültem és mondtam a férjemnek: „Te, én a hajléktalanok ügyét meg tudnám oldani”. Erre ő rám tette a kezét, és mondta, hogy „aludj nyugodtan, itt vagyok”. Azt hitte, hogy álmomban félrebeszélek. A házat már az ő halála után tudtam megnyitni. Én egy nagyon hívő ember vagyok, és ezt komolyan is veszem. Ahogyan Isten is komolyan vesz engem. Ha visszanézek az életem különböző szakaszaira, biztos vagyok benne, hogy az ő segítségével jutottam át a nehézségeken, és jutottam el oda, hogy ennyi embernek segíteni tudjak. A szálló alapításában az Autonóm Gyülekezetnek is igen nagy szerepe volt, ő a mai napig figyelemmel kísérik a munkánkat.
Hány fő befogadására alkalmas a Viola utcai ház?
60 főt tudunk befogadni, különböző szekciókban. Van egy nappali melegedőnk, egy alacsony küszöbű ellátónk, speciális éjjeli menedékhelyünk és átmeneti szállónk is. Ez utóbbiban van egy olyan kitétel, hogy dolgoznia kell az illetőnek, ezért cserébe csaknem két évet tölthet el nálunk. Ezalatt akár vissza is kerülhet a családjához, vagy új kapcsolatot kezdhet, de itt tud egy kicsit spórolni is, hogy később egy albérletet fenn tudjon tartani.
Akik segítséget kérnek együttműködőek a rend és tisztaság terén?
Nézze, magas szintű szolgáltatást nyújtunk, de az elvárásaink is magasak. Itt nem lehet szemetelni, nem lehet köpködni, nem lehet úgy viselkedni, ahogy nagyon sok, alacsonyabb színvonalú szolgáltató helyen. Normálisan működünk, nem csak akkor vagyunk készenlétben, ha jelzik, hogy ellenőrzés lesz. Két nappal ezelőtt is jött az ÁNTSZ, bejelentés nélkül és nem volt gond. De mi azt is megköveteljük, hogy a speciális éjjeli menedékhelyen levegyék a ruhát alváshoz, hogy ne koszos, büdös ruhában feküdjenek le. Itt ágynemű van, amit cserélünk. Nálunk rend van. Persze cserébe a reggeli bundás kenyér sajttal és limonádéval, de az ebédet is tuningoljuk: sütünk mellé kolbászt vagy szalonnát, ha éppen szegényesebb a kínálat.
Konfliktusok vannak?
Persze, de csak minimálisan. Az együttélés sajnos konfliktusokkal jár, még az ember saját családjában is. De ez nem jellemző nálunk.
Hogyan lehet Önökhöz bekerülni?
Erre megvan a hivatalos forma. Ma már leginkább szájhagyomány útján jutnak el hozzánk, tudják azt, hogy a Viola utcai befogadó más, mint a többi. A Menhely alapítvánnyal szoros kapcsolatban állunk, ők is bennünket ajánlanak. Az önkormányzatnál is sokszor javasolnak azoknak, akiket esetleg kilakoltatnak. Én szeretem elsősorban a kerületieket ellátni. Ha valaki Szabolcsból feljön, akkor azt szoktam javasolni, hogy próbáljon meg visszamenni, nem akarunk mindenkit ide hozni.
Szakemberekkel, mondjuk pszichológussal együtt dolgoznak? Van egyáltalán igény rá?
Nagyon nagy igény lenne rá, de sajnos nincs rá lehetőség, nincs rá pénzünk. A nálunk dolgozó szociális munkásoknak sem ideje, sem energiája nem marad. Regisztrálnak, ellátják a konyhai feladatokat, adományokért mennek, kérvényeket állítanak ki, és még sorolhatnám. Saját erőből csinálunk programokat, amelyek lelkileg, testileg kicsit helyrerázzák a lakóinkat.
Vagyis önkéntesek segítségére lenne szükségük?
Nagyon nagy szükségünk lenne rájuk.
És mi az a támogatás, ami mindig jól jön?
Ha lenne önkéntes segítő, például a dokumentumok regisztrálásához, akkor mi is számos egyéb dologgal tudnánk foglalkozni, hiszen ez a munka kitölti egy ember munkaidejét. Ezen kívül adományokra - konzerv, ruha, ágynemű – is szükség van, mindenre, ami a mindennapi megélhetéshez kell. Plusz szeretnénk az önkormányzattal is egy együttműködési megállapodást kötni, mert az ő támogatásukra is nagy szükségünk lenne. Tudja, ahhoz, hogy egy emberrel foglalkozni tudjunk, ahhoz elsősorban meg kell etetni, és le kell fürdetni. Az nem működik, hogy azt mondjuk, hogy maga ne igyon! És számon kérjük, hogy miért nem ápolt. Ezeket az alap szükségleteket biztosítani kell, utána lehet vele bármit kezdeni. És ez az a láncszem, ami nekünk hiányzik. Nem szeretnénk itt megállni, azon dolgozunk, hogy ezeket a feladatokat ne önkéntesek segítségével oldjuk meg, hanem rendes fizetésért dolgozó kollégákkal, akiknek kifejezetten ez a dolga.
Ha valaki a kerületből szeretne segíteni, mondjuk elmegy vásárolni és visz Önöknek adományt, megteheti? Megteszik egyáltalán?
Alkalmanként szoktak hozni nekünk, igen. De bárkitől szívesen fogadunk adományt.
|
RSS
