Kispest egy év alatt a magyarországi krikett egyik fellegvárává nőtte ki magát. A hazánkban kuriózumnak számító, de egyre növekvő népszerűségű sportág képviselői rendszeres edzéseket tartanak a Katona József utcai Önkormányzati Sporttelepen, de időről-időre nemzetközi mérkőzéseket is rendeznek a pálya zöld gyepén.

 

Egy éve különleges lakói vannak Katona József utcai sporttelepnek: az egyik legpatinásabb hazai csapatnak számító Baggy Blues Krikett Klub olyan sportágat hozott Kispestre, amely az országban csupán néhány helyen űzhető professzionális körülmények között hazánkban. A 2011-es év közepén, a kerületi lakosok számára KAC pályaként is ismert sportkomplexum egy addig elhanyagolt és kihasználatlan területét vették birtokukba a brit eredetű, bonyolult szabályrendszeréről is híres labdajáték művelői. A krikettesek számára kialakított edzőpálya az idén tavasszal végrehajtott komoly fejlesztés eredményeképp mind a junior, mind a felnőtt korosztály igényeit kielégíti. Sőt, a magyar nemzeti krikettválogatott az elmúlt év során edzőbázisnak használta a pályát, és a tervek szerint ez a jövőben is így marad.

 

Hazánkban 2007 óta rendeznek krikett bajnokságokat. Andrew Leckonby, a magyar válogatott kapitánya ugyanebben az évben alapította a Baggy Blues Krikett Klubot, ami így egyike annak a két csapatnak, amely részt vett az összes eddigi hazai bajnokságon. A klub alapító-vezetője elmondta, csapata sokat köszönhet a pályát üzemeltető Kispesti Sport Nonprofit Kft. nyitott szemléletének, hiszen még mindig kevés az olyan sportlétesítmény Magyarországon, ahol hajlandóak egy ilyen ritkának számító sportág igényeit kielégíteni. – A kispesti pályát nemcsak azért kedveljük, mert jók a feltételek a sportág gyakorlásához, hanem azért is, mert rendkívül barátságos légkör uralkodik itt, – tette hozzá Andrew Leckonby.

 

 

– Szeretnénk elérni, hogy olyan változatos és mozgalmas sportéletet hozzunk létre Kispesten, amire minden kerületi lakos büszke lehet, – mondta Tóth András, a Kispesti Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, majd hozzátette, hogy a cég tavalyi létrehozása után az első lépések egyike az volt, hogy felvette a kapcsolatot a Magyar Krikett Szövetséggel, akik ezután rögtön megkezdték a munkát Kispesten. –A krikett az egyik fontos mérföldkő abban munkában, amely során a Katona József utcai pályából egy sokoldalú sportközpontot fejlesztünk. Igyekszünk a telep minden egyes szegletét megtölteni élettel, hogy minél több kerületi lakossal megismertethessük és megszerettethessük a sportos életmódot. Arra buzdítom a kispesti fiatalokat, próbálják ki a krikettet is, hiszen általa egy igen érdekes sportággal gazdagodott a kerület.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.