– Hogyan lett képzőművész?
– Érettségi után indult el bennem a törekvés, hogy ezen a pályán szeretnék érvényesülni. Kirakatrendezői-dekoratőr iskolába jártam és ezután jelentkeztem az Iparművészeti Egyetemre – ami akkor még főiskola volt- és felvettek alkalmazott grafika-tipográfia szakra.
– Mikor és ki fedezte fel önben a tehetségét?
– Nem volt nálunk a családban senki, aki szintén művészeti pályán tevékenykedett volna, így kicsit nehézkesen indult az utam. Gimnázium negyedik osztályában jártam rajz szakköre illetve fakultációra. Később a kirakatrendezői suli egy nagyon jó megerősítés volt számomra, kiváló mesterim voltak. Később jött az Iparművészeti és ezzel párhuzamosan végeztem el Képzőművészetit is.
– Mennyire maradt meg az életében a kirakatrendezés?
– Teljesen kikopott, idézőjelben mondhatjuk, hogy olyan volt, mint egy hosszú előkészítő.
– A több mint 20 évet felölelő pályáját most Munkácsy-díjjal ismerte el a szakma!
– Nagyon örültem neki! Eddig kétszer vagy háromszor jelentkeztem rá. Ez a folyamat úgy zajlik, hogy jelentkezni kellett, portfóliót kellett benyújtanom, továbbá ajánlásokat kellett kérnem azoktól a társaságoktól, amelyekben tag vagyok.
– Melyek voltak azok a szempontok, amelyek végett érdemesnek találták a díjra?
– Nem igazán lehetett ezekről pontos információkat tudni, de valószínűleg sokat nyomott a latban a számos egyéni kiállításom és néhány külföldi „szereplésem” is.
[GALÉRIA-1]
– Közel 20 éve él a kerületben. Mi a véleménye a kispesti kulturális életről?
– Kispesten nagyon szimpatikus számomra, hogy létezik egy csoport – a Kispesti Helikon Művészeti Egyesület – akik rendszeresen összejárnak. Nincs összehasonlítási alapom, viszont azt látom, hogy a kispesti művészeti élet egész jó, mivel számos kerületben több képzőművészeti csoportosulás felbomlóban van, és kisebb csoportokban vagy egyénileg próbálnak érvényesülni.
– Mi a helyzet a kerület lakosaival? Mennyire fogékonyak a kerület kulturális történéseire?
– Mostanában az a tapasztalat, hogy egyre kevésbé, de ez nem csak itt jellemző. Néha az élet kicsit „legyötri” az embert és kevesebb időt és energiát fordít a művészeteknek vagy egyszerűen megnézi a neten. Pedig élőben egész más látni egy kiállítást, mint virtuálisan.
– Legutóbb a Helikocka megalkotásában vett részt! Az installáció megosztotta kerület lakóit!
– A vizuális műfajok nem olyanok, mint egy matematikai feladvány. Nincs fix vége, ez valakinek tetszik, valakinek nem. Én leginkább pozitív visszajelzéseket kaptam.
