Még a korabeli balliberális sajtó is úgy fogalmazott az akkor még MSZP-s Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon miniszterelnökök 2008-as „válságkezeléséről”, hogy „brutális”, hiszen a megszorítások „leginkább a nyugdíjasokat, a közszférában dolgozókat, s a szociálisan nehéz helyzetben lévőket sújtanák.”

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a 2010 előtti baloldali kormányok, különösen a 2006-2010 közötti Gyurcsány- Bajnai-kormány felelőtlen gazdaságpolitikájának eredményeként a 2008-as nagy gazdasági világválság legyengülve, a csőd szélén állva találta Magyarországot. Ekkor az állami fizetésképtelenséget csak az IMF és a Világbank a belügyekbe súlyos beleszólást feltételül támasztó hiteleivel kerülhette el hazánk. Többek között ennek is lehetett az eredménye, hogy elsősorban és leginkább a lakosságot terhelő súlyos megszorításokat vezettek be: elvették a 13. havi nyugdíjat, és a közszférában dolgozók 13. havi bérét is. A Gyurcsány–Bajnai kormányok megszüntették a családi kedvezményeket, az otthonteremtési kedvezményeket, a kedvező lakáshiteleket.

 

OLVASTA MÁR?

Nem lehet magára büszke a baloldal

 

Mivel 2002 és 2010 között egyetlen év sem volt, hogy csökkent volna a munkanélküliség, a munkaképes korúak kevesebb mint 60 százaléka dolgozott. Emellett adókat (szja, áfa, jövedéki adó) emeltek és a nyugdíjkorhatárt is megemelték 65 évre. Eközben hatszáz milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, eladósították a kórházakat, ezzel a csőd szélére sodorva a betegellátást. Megszüntettek 16 ezer aktív kórházi ágyat és befagyasztották az egészségügyi dolgozók bérét is.

 

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhányat a balliberális médiumok tudósításaiból a 2008-as válsággal és megszorításokkal kapcsolatban:

 

 

 

 

Főkép: PestiSrácok.hu, archív, illusztráció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…