Tóthné Szabó Éva (Fidesz-KDNP) alpolgármester asszony önálló indítványt nyújt be a Kispest Önkormányzat Várospolitikai és Városüzemeltetési Bizottság részére további térfigyelő kamerák kihelyezésére, melynek elsődleges célja az illegális hulladéklerakás visszaszorítása a kerületben.

A Vas Gereben és Zalaegerszeg utca, az Endresz György és Tóth Árpád utca, a Jósika és az Attila utca sarkán is már hosszú ideje megoldatlan probléma az illegális hulladéklerakás, melyről Tóthné Szabó Éva alpolgármester asszony, Szathury Kolos fejlesztéspolitikai tanácsnok és Plánk Róbert a Kispesti Rendőrkapitányság vezetője tárgyalt. Az utóbbi két helyszínen a kimutatások alapján az önkormányzatnak negyedévente közel fél millió forintjába kerül az oda illegálisan kirakott hulladék elszállítása.

 

Tóthné Szabó Éva önálló indítványában arra kéri a testületet, hogy a fent említett kritikus helyszíneken térfigyelő kamerákat helyezzen ki az önkormányzat az illegális hulladéklerakás megelőzése és a közbiztonság javítása érdekében, és egyben kérte a rendőrkapitány urat, hogy az említett helyszíneken erősítse meg a rendőrség jelenlétét. Továbbá Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok javaslatára felmerült annak a lehetősége, hogy a Hatósági Iroda a Kispesti Rendőrkapitánysággal együttműködve felülvizsgálja a kamerák hatékonyabb hasznosításának lehetőségét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…