Azonos pontszámmal áll a bajnokság élén a Honvéd és a Videoton, ráadásul az utolsó fordulóban egymás ellen mérkőznek. De a honvéd már a hétvégén behúzhatja a bajnoki címet, ehhez azonban a Fradira is szüksége van.

Az utolsó előtti, 32. fordulót rendezik a hétvégén a labdarúgó NB 1-ben. Jelenleg kérdéses a Gyirmót melletti másik kieső személye, miként a dobogóért is nyílt a harc a Fradi és a Vasas között, de a legfontosabb kérdés, hogy a Honvéd vagy a Videoton lesz a bajnok?

Sokan bíznak benne, hogy a döntés az utolsó fordulóra marad, amikor is a két együttes egymással mérkőzik a Bozsik stadionban. Azonban elképzelhető, hogy annak a meccsnek már nem is lesz tétje, hiszen a Honvéd már ezen a hétvégén behúzhatja története 14. bajnoki címét.

A kispestiek Debrecenben lépnek pályára a hétvégén, és mivel a hazaiak a bennmaradásért, míg Marco Rossi csapata a bajnoki címért küzd, nem elképzelhetetlen a vendégsiker.  A Videoton viszont azt a Ferencvárost látja vendégül, amely címvédőként küzd a bronzéremért, ennek következtében mindent megtesz a pontszerzésért.

A két éllovas jelenleg azonos pontszámmal (59-59) áll a bajnokság élén, de több győzelmének köszönhetően a Honvéd vezet. Így ha a hétvégén nyernek, a Vidi pedig veszít, akkor az utolsó fordulóban akár ki is kaphatnak otthon, a fehérváriak már nem tudják megelőzni őket.

Ha mindkét bajnokesélyes nyer a hétvégén, úgy a záró fordulóban a Honvédnak elég lenne a döntetlen is, ha azonban kikap Debrecenben, és a Vidi legyőzi a Fradit, úgy győzelmi kényszerben lesznek a kispestiek. Egy biztos, soha nem szurkoltak még ennyire a Fradinak a Honvéd szurkolói.

 

forrás:m4sport.hu

fotó:honvedfc.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…