A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én: Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be és tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén. Ezen a napon kiemelt figyelem irányul kultúránk gyöngyszemeire, valamint a jelenkor kulturális értékeire, akár az irodalomból, színházból, táncból, zenéből, vagy a filmművészetből kerüljön ki.

 

 

A Himnusz megszületése előtt is volt a magyarságnak összetartó nemzeti imádsága, a nép ajkán őrzött énekei, amelyek az anyanyelvű művelődés kialakulásával a magyarság sajátosságának megfelelően, egymás mellett léteztek. Ilyen például a magyar kultúra protestáns és katolikus változata. A hagyomány szerint Bocskai István hajdúi harcba induláskor a CX. zsoltárt énekelték, amelyet később a magyar reformátusok első számú énekeként tartottak számon. A katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének volt. Az evangélikusoké pedig az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű Luther ének.

 

 

A kézirat és a Himnuszt megzenésítő Erkel Ferenc kottája egész nap látható az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol Szendrey Júliáról szóló szakmai konferenciával és a Corvina könyvtár budai műhelye című kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelnek. A konferencián irodalom- és művelődéstörténészek más-más nézőpontból mutatják be Petőfi Sándor feleségének, Szendrey Júliának az életútját és életművét.

 

 

A Fiumei úti sírkertben, ahol a magyar kultúra olyan személyiségeinek sírjai találhatók meg, mint Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós vagy Munkácsy Mihály, ingyenes sétákat rendeznek.

 

A jeles nap alkalmából Budapesten és országszerte különleges programokkal készülnek. Több városban, köztük Zalaegerszeg, Keszthely, Szeged, Komló, Szolnok, Dunaújváros, Győr, Debrecen, Szombathely, Kőszeg, Gyula, Békéscsaba és Tatabánya e napon adnak át kulturális, közművelődési és művészeti díjakat, ösztöndíjakat.

 

Budapesten a Hagyományok Házában a Fölszállott a páva című műsor legjobb képeiből látható fotókiállítás, és az idén 75 éves Gaál János bútorfestő jubileumi kiállítása is megnyílik a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban. A Csodák Palotájában délutánig kulturális-művészeti fesztiválra várják az érdeklődőket.

 

Pest megyében, Szentendre Fő terén kedden délben ismét megrendezik a Himnusz-flashmobot, ahol a résztvevők közösen éneklik el a költeményt. Szigetszentmiklóson január 22-én 18 órától a Városi Könyvtár és Közösségi Házban Magyar szerzők remekművei a Magyar Kultúra Napján címmel a Divertimento Kamarazenekar előadása lesz. Vezényel: Bolyky Zoltán. A rendezvényen közreműködik a Székely Miklós Városi Kórus és a Batthyány Kázmér Gimnázium tanulói.

Forrás: MTI, 888.hu, tudomanyplaza.hu

Főkép: felvidek.ma

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Pege Aladár kispesti nagybőgőművészre emlékeztek

A világhírű nagybőgőművészre, Pege Aladárra emlékeztek nemrég a Városházán a Pege85 képzőművészeti…

Ma született Móricz Zsigmond

A családi hagyomány szerint ma 132 éve, június 29-én, az anyakönyv szerint azonban július 2-án született a 20. századi magyar realista prózairodalom egyik legnagyobb alakja, Móricz Zsigmond. A híres író élete sok szálon kapcsolódik kerületünkhöz.

Hatalmas sikert aratott a Kispesti Jézus Szíve Templomban tartott jótékonysági koncert!

Hagyományteremtő jelleggel adventi jótékonysági koncertet szervezett a Kispesti Társaskör a kerületi jobboldallal…

Adventi tea és sütemény a Templom téren

Immár évtizedes hagyomány, hogy a kispesti polgári oldal forró teával és süteménnyel…