Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

Kispesten több helyütt élnek macskakolóniák, de sajnos olyan is előfordul, hogy a gazdátlan állat beköltözik valakinek a kertjébe, és ott fial le. Ezzel úgy válhat valaki „macskatulajdonossá”, hogy nem is akarta azt. Jobb érzésű emberek ilyenkor megoldást próbálnak keresni a bársonytalpúaknak, de a menhelyek már telítettek, és nagyon nehézkes a gazdához adás. Egyetlen megoldás létezhet, a befogás, ivartalanítás és utána a visszahelyezés; a módszer megosztó, de máshogyan nem lehet megállítani a szaporulatot. Tavaly ősszel a kispesti Temetőben élő kolónia nagy részét fogta be és ivartalaníttatta a Magyar Macskavédő Közhasznú Alapítvány a Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Közhasznú Alapítvánnyal karöltve.

  • Közel negyven cicát ivartalaníttattunk Kispestről, és valóban, visszahelyeztük őket a környezetükbe. Emellett magánszemélyek is hoztak a programon belül cicát ivartalanítani, és jelentkezett egy hölgy is, aki saját akaratán kívül lett négy cica „tulajdonosa”. Az ő hozzáállása példaértékű, hiszen saját házának egyik szobájában lábadozhattak a cicák, és gazdát is próbál keresni nekik – mondta Dódity Gabriella, a DOKTA kuratóriumi tagja. Hozzátette: sokak szerint ez jogszabályellenes, mert ha valaki már megfogta az állatot, akkor tilos visszaengedi a közterületre azt. Ez rendben is van, de ha már jogszabályellenesség, akkor nézzük meg, hogyan lehet ennyi macska szanaszét a közterületen, hiszen az szintén jogszabálysértő: a jegyző mint elsőfokú álltvédelmi hatóság lenne köteles gondoskodni ennek megszüntetéséről. Aki azonban állatbarát, a macskák likvidálását, elszállíttatását és leölését nem tartja elfogadhatónak, ezért eddig még senki nem tudott jobb megoldást a kóbor macskák problémájának megoldására, mint az ivartalanítás és a szabadon engedés, mert így van esély, hogy majd amolyan „kifutó rendszerben” egyre kevesebb lesz a kóbor állat. Hiszen az sem megoldás semmiképp, ha ivarosan szabadon szaporodnak, és többszörösére növekszik az állomány. Ez nemcsak nehéz életet eredményez a semmiről nem tehető állatoknak, hanem a madárállományban is hatalmas pusztítást végeznek a szabadon élő macskák, hiszen ragadozók. 
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.