„Aki a magyar néplelket nem érti, bármilyen eszközhöz nyúl, bármilyen külső támogatót keres, nem fog boldogulni” – fogalmazott Kósa Lajos Fidesz-alelnök a KMO Művelődési Központ és Könyvtárban tartott előadásában, amelyben azokat az okokat elemezte, amelyek a kormánypártok országgyűlési választáson elért sikeréhez és a baloldal csúfos bukásához vezettek.

Fantasztikus, történelmi győzelem – ezekkel a szavakkal jellemezte előadásában a kormánypártok választási sikerét Kósa Lajos, emlékeztetve, hogy mintegy 3 millió embertől kaptak felhatalmazást arra, hogy a következő négy évben is vezessék az országot. A Fidesz alelnöke, akit a kispesti Fidesz látott vendégül, az elsöprő győzelem lehetséges okait elemezve elmondta, a baloldal nem egyszerűen csak a kormánypártokban, hanem annak szimpatizánsaiban, a jobboldali értékeket magukénak valló szavazókban is legyőzendő ellenfelet láttak. Miniszterelnök-jelöltjük vezérletével éppen ezért a legkülönfélébb módokon és jelzőkkel gyalázták, sértegették őket, miközben igyekeztek káoszhoz közeli közhangulatot kelteni, azt gondolva, hogy az az ő érdeküket szolgálja majd.

 

Ez a stratégia nem vezetett eredményre, ahogy az sem, amikor az orosz-ukrán háború kitörését követően – amerikai tanácsadók ötlete nyomán – folyamatosan Putyin és Oroszország ellen hergelték az embereket. Ezek a tanácsadók nem ismerték a magyar néplelket és történelmet, s azzal sem voltak tisztában, hogy a magyarok egyáltalán nem érzik magukénak ezt a fegyveres konfliktust, amely kapcsán a miniszterelnök-jelöltjük mégis úgy fogalmazott, Ukrajna a mi háborúnkat vívja.

 

Kósa Lajos elmondta, hogy teljesen alkalmatlannak tartotta Márki-Zay Pétert a kormányfői pozícióra, azt ugyanakkor még véletlenül sem állította, hogy a baloldal kizárólag miatta veszítette el a választást. A Fidesz-alelnök felelevenítette az elmúlt négy, sorozatban negyedik kétharmados Fidesz-KDNP-s győzelemmel véget ért választást, amelyek közös pontja, hogy az ellenzék vezetője minden esetben Gyurcsány Ferenc volt, aki köztudottan óriási elutasítottságnak „örvend”.

 

A kormánypárti politikus, aki 16 évig volt Debrecen polgármestere, Karácsony Gergelyről is beszélt, akinek főpolgármesteri tevékenységét és az azt jellemző átgondolatlan, érthetetlen intézkedések sorozatát egyfajta emberkísérlethez hasonlította. Szerinte a baloldali városvezető népszerűtlensége is közrejátszott abban, hogy a baloldalt jóval kevesebben támogatták a fővárosban, mint a legutóbbi két országgyűlési választáson. Így például Kispesten, Pesterzsébeten és Kőbányán is jelentősen nőtt a Fidesz-KDNP-re szavazók tábora. Kósa Lajos úgy fogalmazott, a kormány családbarát, otthonteremtést segítő, gyermekeket védő, egyszersmind a magyar emberek érdekeit előtérbe helyező politikája a korábban a baloldallal szimpatizáló emberek jó részének is szimpatikus, ezért a Fidesz-KDNP-nek minden esélye megvan arra, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon is nagy sikereket érjen el.

 

Földesi Gyula országgyűlési képviselő beszédében köszönetet mondott az őt segítőknek, kiemelten kampányfőnökének, Dódity Gabriella frakcióvezetőnek, annál is inkább, mivel sokat erősödtek a kormánypártok Kispesten és Pesterzsébeten is, ami bizakodásra ad okot az önkormányzati választásokhoz közeledve. Dr. Pap Sándor választókerületi elnök köszöntőbeszédében a többi közt elmondta, mindent megtesznek azért, hogy azt az ígéretet, amit most a kispesti választóktól kaptak, 2024-ben mandátumokra váltsák.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…