A baloldal az orosz-ukrán háború kapcsán világossá tette, hogy a hatalom újbóli megszerzése érdekében készek lennének veszélyeztetni a magyar emberek életét és megélhetését is – mutatott rá Kubatov Gábor, a Fidesz ügyvezető alelnöke a pesterzsébeti Ady Endre Általános Iskolában tartott előadásában.

Régi ismerősként üdvözölték a nemzeti oldal pesterzsébeti szimpatizánsai Kubatov Gábort, aki 36 évig élt a kerületben. Azóta persze sokat változott nemcsak a városrész, hanem a bennünket körülvevő világ is: a szomszédban háború dúl, amelynek résztvevőit a Fidesz ügyvezető alelnöke egymásnak feszülő nagyvadakként jellemezte, hangsúlyozva, hogy egy ilyen helyzetben óriási veszélyeket rejt magában akár egyetlen egy felelőtlen kijelentés is.

 

Márki-Zay Péter ennek ellenére többször is szóvá tette, hogy nem lenne rest fegyverekkel és magyar katonákkal támogatni Ukrajnát, háborús veszélybe sodorva ezzel Magyarországot. Ahogy a magyar emberek életét, úgy a megélhetését is veszélyeztetné, hiszen azt nyilatkozta: „Magyarországnak, mint NATO- és EU-tagnak, csatlakoznia kell minden Oroszország elleni szankcióhoz. Ez elvi kérdés – még akkor is, ha ez gazdaságilag árt nekünk.”

 

A baloldal egy emberként követeli az orosz gázcsapok elzárását, jól tudva, hogy Magyarországra a kőolaj és a földgáz nagyrészt Oroszországból érkezik. Ha nincs orosz gáz, nincs rezsicsökkentés. Helyette elszabadult energiaárak vannak, amelyeket a nyugat-európai fogyasztók kénytelenek fizetni. A magyar háztartások a kormány rezsicsökkentésének köszönhetően az átlagos európai áramár harmadát, a földgáz árának pedig negyedét fizetik, ha azonban a baloldalon múlna, a családok éves szinten 400 ezer forinttal fizetnének többet a rezsiért.

 

A Fidesz ügyvezető alelnöke emlékeztetett: a Gyurcsány-Bajnai-kormány összesen 15-ször emelte az energiaárakat: nyolc év alatt a villany ára a duplájára, a gázé pedig a háromszorosára nőtt. Az Orbán-kormány ráadásul nemcsak a rezsi-, hanem a benzinárak egekbe szökésének is gátat szabott.  

 

Kubatov Gábor a közelgő országgyűlési választás apropóján felidézte, hogyan sanyargatta a megszorításpárti baloldal a magyar emberek életét. Emlékeztetett a devizahitel-csapdába kergetett családok tömegeire, az elvett 13. havi nyugdíjra, a külföldi kézre juttatott állami vállalatok sorára, a fizetőssé tett egészségügyre, a 9 ezer elbocsátott egészségügyi dolgozóra és 14 ezer pedagógusra, az eltörölt otthonteremtési támogatásokra és a kőkemény adóemelésekre – csak hogy néhány példát említsünk. Az ellenzék győzelme főnyeremény lenne Brüsszelnek – emlékeztetett Márki-Zay sokatmondó szavaira, amelyek egyértelműsítették: ha kormányra kerülnének, szabad utat adnának az illegális migránsáradatnak és a gyermekeinkre leselkedő LMBTQ-lobbinak is.

 

Földesi Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje úgy fogalmazott: aggasztó jelenségek zajlanak körülöttünk, s kisgyermekes édesapaként különösen fontos számára, hogy a fia egy olyan országban nőjön fel, amelyet továbbra is biztonság és gazdasági növekedés jellemez.     

 

Fotók: facebook.com/fidesz.foldesi.gyula

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.