Ahogy arról már korábban beszámoltunk, újra kiírta a Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat a Tér_Köz nevű városrehabilitációs pályázatot, amelyen három éve Kispest is nyert két beruházásra nyert összesen mintegy 250 millió forintot. Már akkor elkészült a wekerlei kispiac felújítását célzó pályamű, erre azonban akkor nem nyert forrást a kerület. Furcsa, hogy a szinte kész tervek ellenére a legutóbbi testületi ülésen Gajda Péter nem javasolta, hogy ismét megpróbáljanak támogatást szerezni a kispiac rendbetételére. Vadon Etelka Társadalmi Kapcsolatok irodavezetője szerint nem érdemes pályázni a wekerlei kispiac felújítására, hiszen nincs már rá több idő. Dódity Gabriella (FIDESZ-KDNP) fejlesztés politikai tanácsnok a testületi ülésen válaszában elmondta, 2012-ben 3 pályázatot is benyújtott Kispest, amiből 2 sikeres volt, így több száz millió forint támogatáshoz jutott a kerület, ezért nem tartja feleslegesnek három pályázatot beadni, szerinte érdemes megpróbálni. Emlékezetes, az akkor a fővárostól nyert pénzből tudott megszépülni a Jézus Szíve plébánia környezete, illetve ebből a pénzből újulhatna meg a Kossuth Téri piac mögötti parkoló is, ha végre hozzákezdene az önkormányzat. Ékes Gábor, a Wekerletelep önkormányzati képviselője felszólalásában arra emlékeztette a városvezetést: az előző ciklusban kész tervet készítettek a wekerlei piac megújítására, amelyet csak elő kell venni, és csak újra be kell nyújtani. A többség végül elfogadta a Fidesz-KDNP-s képviselő javaslatát, így mégis pályázik az önkormányzat a wekerlei piac felújítására is. Az így életre hívott tervezői fórumon az érdeklődőknek lehetőségük volt arra, hogy a 2013-ban készült koncepcióterveket véleményezzék, és új javaslatokat fogalmazzanak meg. A vélemények birtokában a tervező át fogja dolgozni a korábban elkészült terveket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.