2017-ben 6,6 milliárd forintra emeli a kormány a szünidei gyermekétkeztetést. Ez az összeg két és félszer több, mint 2010 előtt.

2010-es kormányváltás előtt 2,6 milliárd forint volt ez a keret, tavaly már 4,5 milliárd forint, idén pedig 5,3 milliárd forint.

 

A hozzájutást és a feltételeit is javították, nem csupán az összeget emelték. Eddig az önkormányzatoknak kellett pályázniuk, amit ha elmulasztottak, akkor a rászoruló gyerekek kimaradtak az ingyenes étkeztetésből. 2016-tól viszont ez már nem történhet meg, mert a családoknak kell az ellátást igényelniük, amit az állam minden rászorulónak biztosít, az önkormányzatok jelen esetben csak közvetítő szerepben vannak.

 

Ez az első olyan őszi szünet, amikor a rászorultaknak elérhető az ingyenes gyermekétkeztetés, így a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek, a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetűeknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.