Minden háztartásába elér a szennyvízhálózat a főváros egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházásának köszönhetően, amelynek keretében több száz kilométernyi csatorna épül. Kispesten is több utcába is bevezették a hálózatot, de pár szakasz, köztük a Vak Bottyán utca kimaradt a projektből. Lobbiznak, hogy megépülhessen itt is a csatorna – tudtuk meg Dódity Gabriella önkormányzati főtanácsadótól.

Kispesten szinte minden utcában van már szennyvízcsatorna a főváros teljes ellátottságát célzó, uniós támogatással megvalósuló úgynevezett Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projektnek köszönhetően. Néhány útszakasz különböző adminisztratív okok, például az engedélyezés körüli bonyodalmak, vagy útburkolat-bontási tilalom miatt kimaradt a projekt első üteméből, amelyet azonban a szigorú EU-s szabályok miatt ennek a projektnek keretében már nem lehetett pótolni, ezért keresik a megoldást a kimaradó csatornaszakaszok megépítésére.

 

– Levélben kértük a kerületeket, köztük Kispestet is, hogy írják meg a kimaradó utcákat, ahol csatornázásra volna szükség. Mindent el fogunk követni a pótlásukért – mondta Dódity Gabriella, a Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Főpolgármester-helyettesi iroda főtanácsadója, aki külön kiemelte, azért lobbizik, hogy a Vak Bottyán utca érintett szakaszán is mielőbb kiépülhessen a csatorna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.