A közlemény szerint az épületben zajló kivitelezési munkák ideiglenes forgalomtechnikai lezárásokat is eredményeznek, melyek kényelmetlenséget okozhatnak. A nyári szabadságok kötelező kiadása miatt több rendelés szünetelésére is számítani kell, ezért dr. Kumin Marianna arra kéri a betegeket, kövessék figyelemmel az intézet honlapján folyamatosan frissülő rendelési időket.

 

„Intézetünk részt kíván venni a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére induló, védettséget igazoló tesztelésben. Azok a 60 év feletti lakosok, akik igénylik az ingyenes, vérvétellel járó tesztelést, kérem, jelezzék ezt háziorvosuk felé, aki felveszi intézetünkkel a kapcsolatot” – tanácsolta.

 

A többi közt felhívta a figyelmet arra is, hogy jelen van a delta vírusvariáns, ami agresszívabb az elődeinél, s amely jelenleg a brit fertőződés 90 százalékáért felel. Ahogy a főigazgató-főorvos fogalmazott, gyanútlanul törhet ránk a „klíma nátha” tüneteivel – orrfolyással, tüsszentéssel, torokfájással. Ezek egyáltalán nem hasonlítanak az eredeti COVID tünetekre.

 

„Az oltottak is megkaphatják a vírust, de esetükben nem okoz súlyos tünetet. Ellenben, aki nincs beoltva, annak súlyosabb következményekkel kell számolnia. Ezért arra kérem a még oltatlan lakosokat, hogy fontolják meg a folyton változó vírusmutánsok jelenléte miatt indokolt oltakozást, és éljenek az oltás és a felkínált választási lehetőséggel!” – zárta sorait dr. Kumin Marianna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.