A kerületi közművelődésben dolgozókat köszöntötték A magyar kultúra napja alkalmából. Kölcsey Ferencre és a Himnusz megalkotásának évfordulójára emlékezve minden évben elismerésben részesít az önkormányzat egy, a közművelésben dolgozó munkatársat. Idén Brösztl Éva, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár gazdasági ügyintézője kapta a Kispest Közművelődéséért díjat a többéves, kiemelkedő munkájának elismeréseként.

Kölcsey Ferenc 1823. január 23-án tisztázta a Himnusz szövegét a kézirat tanúsága szerint, erre emlékezve 1989 óta ünnepeljük A magyar kultúra napját. Kispesten is több éves hagyomány, hogy ez alkalomból a kultúra, a közművelődés területén dolgozókat köszöntik, és immár negyedik éve – Mihály András, a közművelődésért felelős bizottság tagja, korábban elnöke kezdeményezésére – átadják a Kispest Közművelődéséért díjat. A Wekerlei Kultúrházban megtartott ünnepségen először az intézmény vezetője, Szabó Mária köszöntötte a vendégeket, és megköszönte kollégáinak a lelkesen, hivatásként végzett munkájukat. Gajda Péter polgármester beszédében arra utalt, hogy Kispesten nem a leggazdagabbak élnek, sokan talán a kultúrán, színházjegyen is spórolnak, ezért fontos az a munka, amelyet azok végeznek, akik színvonalas programokat tesznek elérhetővé a számukra.

 

[GALÉRIA-1]

A képre kattintva galéria nyílik

 

Idén a Kispest Közművelődéséért díjat Brösztl Éva, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár gazdasági ügyintézője vehette át, aki egy személyben végzi az intézmény gazdasági- és pénzügyeivel kapcsolatos munkát, és a beszerzéseket is intézi. Több mint öt éve erősíti az intézmény csapatát. Mint elhangzott, nyáron sincs pihenője, hiszen a kultúrház nyári táboraival kapcsolatban is rengeteget dolgozik. Kollégái kiváló szakembernek és csapatjátékosnak tartják, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy köszönő beszédében kollégáinak ajánlotta a díjat.

 

A díjátadás után a Garabonciás Együttes által megzenésített versek csendültek fel. Az eseményen a kerület két művelődési házának, a WKK, illetve a Kispesti Munkásotthon vezetői és munkatársai, az önkormányzat vezetői, köztük a polgármester mellett Vinczek György alpolgármester és Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője és Mihály András, a közművelődésért felelős bizottság tagja, a díj ötletgazdája vettek részt.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.