Eldőlt: kiteszi a Fővárosi Önkormányzat a tulajdonában álló bérleményből a kispesti civil szervezetet, ráadásul elfogadható magyarázat nélkül. Dódity Gabriella előterjesztését ugyanis, amelyben azt kérte Karácsony Gergelytől, engedjék meg, hogy maradhasson a helyiségben az egyesület, a baloldal leszavazta a Fővárosi Közgyűlésen.

A baloldal leszavazta, hogy a Wekerlei Polgári Egyesület ügyét megtárgyaljuk. Így október 31-én utcára teszi őket a főváros” – írta közösségi oldalán Dódity Gabriella a Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-ülését követően. A kormánypárti fővárosi képviselő, kispesti Fidesz-elnök néhány napja megírta, hogy benyújtott egy előterjesztést a közgyűlésre, amelyben azt kérte Karácsony Gergelytől, ne lehetetlenítsék el a Wekerlei Polgári Egyesületet (WPE), és engedjék meg, hogy a több mint száz fős civil szervezet ott maradhasson a Kós Károly tér 15. szám alatt.

 

Dódity Gabriella szavai szerint a Fővárosi Önkormányzat elfogadható magyarázat nélkül tette ki a tulajdonában lévő bérleményből a WPE-t, amely közművelődési, kulturális és művészeti programokat, kiállításokat szervez a kispestieknek, s amely nemcsak gondos gazdája volt a Kós Károly téri közösségi helyiségnek, hanem fejlesztette is azt: saját költségen kialakított benne egy vizesblokkot. 

 

A képviselő úgy nyilatkozott, számára nem kérdés, hogy politikai alapú döntés született.

 

Fotók: facebook.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.