Tízezren vettek részt az állami szolgáltatások díjainak, illetékeinek csökkentését célzó konzultációban eddig Budapesten. Legtöbben az ellopott igazolványok pótlását tennék olcsóbbá a magánszemélyek esetében, míg a vállalkozások körében az adóhatósági igazolás kiállítási díját csökkentenék a legtöbben. A kormányablakokban, okmányirodákban, illetve a Budapesti Kormányhivatal és a 23 kerületi hivatal valamennyi ügyfélszolgálatán augusztus 6-ig várja a kormány a javaslatokat, de az interneten is kitölthetők a kérdőívek.

A kormány 2016-ban számos állami szolgáltatás díját, illetékét törli el vagy csökkenti majd az állampolgárok és vállalkozások terheinek összességében mérséklése érdekében. Hogy pontosan mely díjtételek csökkenjenek, illetve szűnjenek meg, arra az állampolgárok és a vállalkozások maguk tehetnek javaslatot, hiszen a kormány meghirdette az állami rezsicsökkentésről szóló konzultációt. 2015. június 5. és 2015. augusztus 6. között a kormányhivatalok honlapján online tölthetők ki a kérdőívek, (allamirezsicsokkentes.kormanyhivatal.hu), a fővárosban személyesen pedig Budapest Főváros Kormányhivatala valamennyi ügyfélszolgálattal rendelkező intézményében, így többek között a kormányablakokban, okmányirodákban és a kerületi hivatalok ügyfélszolgálatain tehetnek javaslatot az érdeklődők. A magánszemélyek és a vállalkozások 9-9 díjtétel közül 4-4 olyat választhatnak ki, amelynek csökkentését vagy eltörlését leginkább szeretnék, de a kilenc lehetőségen túl saját javaslatot is tehetnek.

– A konzultáció kezdete óta eltelt időszakban a Fővárosi Kormányhivatal ügyfélszolgálatain eddig közel kilencezren töltötték a magánszemélyeknek szóló kérdőíveket, a vállalkozások körében pedig több mint ezren éltek eddig a lehetőséggel – ismertette a tapasztalatokat dr. György István. Budapest Főváros Kormánymegbízottja elmondta, a magánszemélyek legtöbben az eltulajdonított, ellopott okmányok pótlásának díját csökkentenék, de sokan szavaztak arra is, hogy az erkölcsi bizonyítvány, vagy a családi állapot miatti névváltozás miatti járó okmánycsere kerüljön kevesebbe. A vállalkozások körében az adóhatósági igazolás kiállítása, az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárások és a cégiratok készítése kapták eddig a legtöbb szavazatot. – Továbbra is arra biztatom a fővárosiakat, hogy augusztus 6-ig minél többen vegyenek részt a konzultációban – hangsúlyozta dr. György István.

 

További információk: http://allamirezsicsokkentes.kormanyhivatal.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.