Műfüves köztéri futballstadiont adtak át a Zrínyi utcában. A kerület legnagyobb műfüves pályája mellett lelátó szolgálja a sportolók és a nézők kényelmét.

A 20×40-es köztéri stadion önkormányzati beruházásban készült, a kivitelezést az önkormányzat tulajdonában álló Közpark Kft. végezte. A pályát Gajda Péter polgármester és Ékes Gábor alpolgármester adták át, amelyen rövid polgármesteri köszöntő után rögtön a futballé lett a főszerep.

 

[GALÉRIA-1]

 

A polgármester kiemelte, a képviselő testület pártállástól függetlenül támogatta, hogy megvalósuljon az új sportpálya, amelyen a fiatalok és idősebbek is tudnak majd együtt mozogni.

 

Ékes Gábor alpolgármester az átadás kapcsán lapunknak úgy fogalmazott, minden kispesti sportolási lehetőség a kerületben élő polgárok egészségét, jó közérzetét szolgálja. „A műfű örökzöld, ahogy a sportnak is örökzöld témának kell maradnia Kispesten. Az önkormányzat minden egyes sportpálya felépítésével nagyban hozzájárulhat a polgárok egészséges életmódjához. Mindenkit arra biztatok, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel, és remélem, hamarosan újabb sportpályákkal, sportolási lehetőségekkel gazdagodhat a kerület.”

 

Tóthné Szabó Éva alpolgármester asszony lapunknak elmondta, a Közpark Kft. kiegyensúlyozott gazdálkodásának köszönhetően a kivitelezés nagy részét a Kft. saját költségvetéséből, saját erőforrásokból tudta megvalósítani. „Az, hogy a pályán mindig van élet, mutatja, mekkora szüksége van a kispesti fiataloknak ezekre a sportolási lehetőségekre” – fogalmazott Tóthné Szabó Éva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…