Emlékplakettel, oklevéllel és virággal díjazták idén tizenhatodik alkalommal a kerület környezetszépítőit.

A pályázatokat elsősorban a kerületi gyerekektől, fiataloktól és a velük kapcsolatban álló szervezetektől, közösségektől várják. A kezdeményezés célja, hogy a pályázók az általuk írt program segítségével környezettudatosságra, környezetvédelemre, az állatok védelmére, közvetlen környezetük megóvására neveljék játékosan a gyerekeket. A kerületi intézményekben, elsősorban az óvodákban nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos szemlélet kialakítására, így nem meglepő, hogy több kerületi óvoda is vehetett át díjat.

A kerületi oktatási és nevelési intézmények kategóriában első helyezést ért el a Kispesti Mese-Vár Óvoda, második lett a Kispesti Gyöngykagyló Óvoda, harmadik pedig a Kispesti Arany Óvoda.

 

Társadalmi és civil szervezetek, társasházak és lakóközösségek kategória első helyezettje Kispesti Közösségekért Civil Társulás, második a Honvéd 5. sz. társasház, harmadik pedig a Corvin krt. 2. sz. társasház lett.

 

Polgármesteri különdíjban részesült a Kispesti Vass Lajos Általános Iskola, a Bizottsági különdíjat pedig a Kispesti Árnyas Óvoda vehette át.

 

Huczkáné Rózsa Eszter képviselőjelölt és Mihály András a KOSIE bizottság elnöke is gartulált a díjazottaknak

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.