Átadták az MTK új ökölvívótermét, amely a klub legendás alakjának, a tavaly elhunyt Török Gyula olimpiai bajnoknak, kerületünk díszpolgárának a nevét vette fel.

A kispesti Eötvös utcában kialakított létesítmény avatóünnepségén Deutsch Tamás, a kék-fehér egyesület elnöke emlékeztetett rá, hogy egy éve, a Békának becézett öklöző temetésén megfogadták, méltóképpen emlékeznek meg róla, most ez az esemény a bizonyítéka annak, hogy mindez „nem pusztába kiáltott szó” volt.

 

 

A klubvezető örömét fejezte ki, hogy hosszú évek nélkülözése és várakozása után az ökölvívók egy minden igényt kielégítő létesítményt kaptak, hozzátéve, fontos számukra a sportág, s az az érdekük, hogy erős és eredményes szakosztálya legyen az egyesületnek.

 

A terem kulcsainak átadása (MTI Fotó: Illyés Tibor)

 

Az ökölvívók az eddigi nehéz körülményeik ellenére is komoly sikereket értek el a közelmúltban, a tavalyi felnőtt országos bajnokságon Sávoly Gergő révén aranyérmet is szereztek, ez – amint azt a sportvezető hangsúlyozta – az első ob-győzelme volt az MTK Brüll Alfréd Akadémiájának, melynek keretében kilenc egyéni sportág tehetségeit képzik.

 

Török Gyula, az olimpiai bajnok fia és Dódity Gabriella frakcióvezető

 

Az edzőterem kialakítását még az előző képviselő-testület döntése alapján támogatta az önkormányzat. Az ünnepi eseményen Gajda Péter polgármester kiemelte, hogy az 1960-as olimpián aranyérmes Török Gyula a kerület díszpolgára. Mindemellett reményét fejezte ki, hogy a létesítmény zarándokhellyé is válhat később, majd emléktáblát is állítanak a legendás bokszolónak a teremben. (MTI)

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.