„Székelyföld hegyen-völgyön át” elnevezéssel szerveztek egész napos programot pénteken, a Székelyország Tündérkertje látványpark átadóján, amelyet önkormányzati támogatással együtt összesen 15 millió forintból valósította meg Bacsó András, a Bujdosó Székely Vendéglő tulajdonosa. A kert átadásán dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja mondott ünnepi beszédet.

Öt éve álmodta meg Bacsó András, hogy a korábban arborétumként emlegetett, a Bujdosó Székely Vendéglő szomszédságában fekvő, 859 négyzetméter alapterületű önkormányzati területre egy olyan helyet kellene kialakítani, ahol a kerületiek megismerhetik a székelység múltját, jelenét és jövőjét. A kertben a székelységhez köthető tárgyak, emlékek és leírások várják az érdeklődőket, továbbá terveznek egy igazi székelyházat, ahol szőni, barkácsolni tanulhatnak a fiatalok, de a székely származású Erőss Zsolt hegymászó emlékére egy mászófalat is emeltek. A rendezvényen részt vett Erőss édesanyja, aki meghatódott a gesztustól.  Bacsó a kerületi iskolák számára is szeretne lehetőséget biztosítani, hogy a történelem óra keretein belül személyesen tapasztalhassák meg a székely kultúra gyökereit. A családokat pedig hétvégi programokkal várja a látványkert kedvező áron. A Tündérkert megnyitója egyébként a Magyarok Világnapja programsorozat megnyitója is volt egyben. Az átadón a Vass Lajos Általános Iskola tánccsoportja lépett fel, illetve Bacsó András meghívására a szintén erdélyi származású Ambrus Attila mutatta be a fazekas mesterséget az érdeklődőknek.

 

Délután dr. György István, fővárosi kormánymegbízott mondott köszöntő beszédet, amelyben úgy fogalmazott: a Magyarországon élő, Erdélyből, Székelyföldről származó emberek számára is élmény ide eljönni, illetve a kertbe ellátogató a magyar diákokban, osztályokban felkeltheti az érdeklődést Erdély és a Székelyföld, illetve az ott élők iránt, és felkeltheti bennük azt a kívánságot, hogy egyszer maguk is felkeressék ezeket a helyeket. – Magam is székely gyökerekkel rendelkezem, így külön megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek megnyitón – mondta dr. György István.

Dr. György István, fővárosi kormánymegbízott adta át Székelyország Tündérkertjét

 

A rendezvényen a kispesti Fidesz-KDNP részéről Dódity Gabriella frakcióvezető, Ékes Gábor és Lazányi Ferenc képviselők és Mihály András KOSIE Bizottság tagja is részt vett.

 

A képviselő-testület még 2013-ban döntött arról, hogy a területet kedvezményesen, mindössze havi 10 ezer forintért adja bérbe a Székelyország Tündérkertje Egyesületnek. A következő évben összesen 900 ezer forint támogatást kapott az egyesület a Tündérkert létrehozására a legutóbbi testületi ülésen pedig Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) javaslatára további 500 ezer forintot szavaztak meg a képviselők a beruházás támogatására.

 

[GALÉRIA-1]

A képre kattintva galéria nyílik

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.