15,5 millióért adta el az önkormányzat a lakást, most több mint 28 millióért árulják

Jóval áron alul értékesítette a baloldali vezetésű önkormányzat a Kosárfonó utcai önkormányzati lakást az egyik bizottság korábbi, Jobbik által delegált szakértőjének. Az ingatlant három hónap után közel 13 millió forinttal többért hirdetették meg egy ingatlanos oldalon. De vajon milyen értékbecslés alapján értékesítette az önkormányzat gyakorlatilag a piaci ár feléért, 15,5 millió forintért az ingatlant a jobbikos szakértőnek? Miközben Gajda Péter (MSZP) több alkalommal is elmondta: sorakoznak nála a rászorulók szociális bérlakás iránti, soron kívüli kérvényei, de sokakat el kell utasítaniuk.

Ebolimpia és szépségverseny is volt az Örökbefogadott Állatok Napján

Látványos bemutatókkal, állattartási tanácsokkal és sok-sok játékkal egybekötött napot tölthettek el azok, akik kilátogattak a Népligetbe, a VII. Örökbefogadott Állatok Napja rendezvényre szeptember 14-én, szombaton. Az Illatos úti ebtelepet támogató Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) szervezésében, a Kőbányai Önkormányzat támogatásával megvalósuló rendezvényen volt kutya-gazdi szépségverseny, kutyabehívó verseny és ebolimpia is.

Gyalázatos rongálás Kispesten

Meggyalázták a II. világháború után elhurcoltak, köztük a kispesti Gulág-túlélő, Fóris Kálmán és sorstársai emlékét is azok az ismeretlenek, akik nemrégiben megrongálták a Templom téren álló Gulág-emlékművet.

Felszentelték Kispesten Elek Apó Kútját

Kispesten található az egész Kárpát-medencében található nyolc Elek Apó Kútjából az egyik, amelyet múlt hétvégén szenteltek fel a Székelyország Tündérkertje Látványparkban.

Utolsó simítások a Csokonai utcai sportparkban

Rövid időn belül három sport- és szabadidőparkkal gazdagodik Kispest, hiszen a kizárólag kormányzati forrásból létrejövő Csokonai utcai sportpark mellett sportparkká alakul az egykori Kúttói erdő a KÖKI mellett, az Eötvös utcai KRESZ-park pedig a főváros segítségével újul meg.

Épül a Vasút utca

Hamarosan aszfaltburkolaton közlekedhetnek a Vasút utcában az autósok, és megújult járdán a gyalogosok, mivel a kormány közel 56 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette Kispestet.

Takargat valamit a baloldal a Közpark-sikkasztás ügyében?

Sem Bán Zoltán, a Közpark Kft. ügyvezetője, sem az MSZP-s képviselő, Lackner Csaba, a cég Felügyelő Bizottságának elnöke nem hajlandó érdemben válaszolni, hogy miképp fordulhatott elő, hogy tudtuk nélkül a Közpark pénzügyi dolgozója a gyanú szerint hónapokon keresztül, fiktív számlák alapján közel 44 millió forintot sikkasszon el. Takargatnak valamit?

Mikor lesz már rend Kispest közterületein?

Rendelet tiltja Kispesten a közterületi alkoholfogyasztást, a törvény pedig az illegális szemetelést szabálysértésnek minősíti. Ráadásul, Kispest rendelkezik Közterületi Etikai Kódexszel, de ha nincs, aki ezeket a passzusokat hatékonyan betartassa, és ügyeljen a rendre, úgy továbbra is egyre zavaróbb mértékeket ölt majd a közterületi rendzavarás, szemetelés és italozás. A jobboldali frakció javasolta, hogy a Kispesti Rendészeti Központ 0-24 órában működjön, most ugyanis csak munkaidőben járőröznek a munkatársai, de a baloldali városvezetés ezzel a felvetéssel sem foglalkozik.

Jobboldali javaslatra szépülnek a lakótelepi részek

Szépülnek a lakótelepi kis parkok, hála a Fidesz-KDNP frakció tagjainak, akik az előző ciklusban már elkészíttették a terveket öt helyszínre, és akik folyamatosan harcolnak azért, hogy megvalósuljanak ezek a fejlesztések is. Dódity Gabriella, a kormánypártok polgármesterjelöltje, fejlesztéspolitikai tanácsnok javaslata alapján a napokban megkezdődött a Széchenyi és Toldy, valamint az Árpád utca és Nagysándor József utca tízemeletesei között is a munka az önkormányzat által átalakított tervekkel.

Szeméthegyek és lepukkant parkok a vizes játszótér árnyékában

Igazán érdekes szemüvegen át szemléli a körzetét Fekete László, a baloldali összefogás frakcióvezetője, aki szerint az övé a legdinamikusabban fejlődő körzet Kispesten. Aki szokott arra járni, vagy éppen ott él, bizonyára azonnal cáfolja ezt, hiszen a 180 millió forintból kialakított, olykor-olykor csak korlátozottan üzemelő vizes játszótéren kívül nincsen baloldali kezdeményezésre történő, jelentősebb fejlesztés a területen. Szemét, gaz, és balesetveszélyes járdák, játszóterek viszont annál inkább vannak. Erre próbálja felhívni a figyelmet évek óta a körzet fideszes képviselőjelöltje, Fekete Márk, aki számos fejlesztést kezdeményezett a városrészben.