Hamarosan szilárd burkolaton közlekedhetünk a Vasút utcában@3

Megkezdődött a munka a Vasút utcában, ahol a kormány által még februárban nyújtott csaknem 56 millió forint vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően szilárd útburkolatot húznak a ma még földes szakaszon.

Október 13-án választunk

Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Az erről szóló nyilatkozatot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.

Mentesülnek az szja-kötelezettség alól a négy gyermekes édesanyák

A vérszerinti, az örökbefogadott és a már felnőtt gyermekek után is igényelhetik jövőre az személyi jövedelemadó-mentességet azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket nevelnek, vagy neveltek fel. A családvédelmi akcióterv részeként 2020. január 1-től életbe lép a nagyszülői gyed is.

Több hallgatót vettek fel, mint tavaly

Nyilvánosságra hozták Budapesten szerda este a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi ponthatárait, amelyeket a felvi.hu oldalon is közzétettek.

Kispest országgyűlési képviselői a családok ellen szavaztak@0

Burány Sándor és dr. Hiller István nem szavazták meg a családtámogatásokra minden eddiginél több forrást biztosító jövő évi költségvetést, ahogy korábban más családpolitikai intézkedéseket sem. Gajda Péter pedig ezeket a baloldali politikusokat támogatta tavaly az országgyűlési választási kampányban, még jogsértéstől sem riadva vissza.

Útszűkület a Darányi utcában

Gázvezeték javítása miatt útszűkület lesz a Darányi Ignác utcában, a Kolozsvár utca közelében egészen augusztus 5-ig – tájékoztatott a BKK.

Kampány van: terveket ígérnek Gajdáék a Kossuth téri piacra

Hiába küzd évek óta a Fidesz-KDNP frakció a szétesőben lévő Kossuth téri piac felújításáért, a szocialista Gajda Péter vezette baloldali városvezetés mindeddig nem mutatott fel egy használható tervet sem annak megújítására. De csodák csodájára a napokban, közel az önkormányzati választás előtt ígéretet tett a tervek elkészítésére. Holott Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok már 2015-ben kezdeményezte, hogy készüljön egy átfogó fejlesztési terv és koncepció, de előterjesztését csaknem nyolc hónapig napirendre sem vették. Azóta is látszatintézkedésekkel próbálják Gajdáék mutatni, hogy foglalkoznak a piac ügyével.

Újabb óvodai korszerűsítések

A Fidesz-KDNP korábbi javaslatának köszönhetően többet, csaknem 500 millió forintot költ az önkormányzat idén is a kispesti nevelési intézményekre, így sorra újulnak meg az óvodák és bölcsődék. Legutóbb a Bóbita Óvoda teljes vizesblokkja, mind a hat fürdőszobája épült újjá, a Bokréta Bölcsőde pedig külső hőszigetelést kapott, korszerűsítették a világítást, és megújították az udvari előtetőket. Közben megkezdték a kormány 52 millió forintos támogatásának köszönhetően a Gyöngykagyló Óvoda felújítását is.

Rövidesen elkészül a wekerlei kispiac

A Főváros 110 millió forintos támogatásával újult meg a terület Egy új, kétszárnyas épületet, közösségi helyiséget, fedett vásárlóteret is magába foglal majd a főváros 110 millió forintos támogatásának köszönhetően megújuló wekerlei kispiac, amely hamarosan ismét fogadja a vásárlókat.

Legkésőbb nyár végére elkészül az Egészségügyi Intézet aulája

Hamarosan végre méltó körülmények fogadják a betegeket az Egészségügyi Intézet aulájában is, miután a sok halogatás után a baloldali városvezetés úgy döntött: a kampányévben nekiállnak a munkálatoknak. Igaz, a felújítást a tavalyi évre ígérték, ráadásul elpuskázták a lehetőséget, hogy plusz forrást kapjon a kerület. Vagyis akár a dupláját is elkölthette volna a felújításra a városvezetés, de most kizárólag önkormányzati büdzséből végzik a munkálatokat.