Fussunk idén is együtt a lakótelepen!

Idén ismét közös mozgásra invitálja a kispestieket a Kispesti Társaskör és a Nego Kyokushin Karate Egyesület a Vass Lajos Általános Iskola melletti területre. A június 1-én megrendezésre kerülő III. Lakótelep futás és Egészségnap keretén belül ezúttal is számos, az egészséget támogató programmal készülnek a szervezők, így a futás mellett különböző szabadidős sportokban is kipróbálhatják magukat, valamint kézműves foglalkozásokon, illetve szűréseken vehetnek részt a résztvevők.

A kereszténységet támadták az iszlám terroristák Srí Lankán

Legalább 300 halálos áldozatot és több mint 500 ember megsérülését követelte a Srí Lankán húsvétvasárnap elkövetett merényletsorozat, amely keretében kilenc robbantást hajtottak végre keresztény templomok, és szállodák ellen. Az elkövetők iszlám szélsőségesek voltak, a terrortámadást pedig az Iszlám Állam vállalta magára.

Bevándorláspárti erők Kispesten

Végre színt vallott a szocialista Gajda Péter, és teleplakátolta arcképével a kerületet a bevándorláspárti MSZP és Párbeszéd mellett. A tavalyi országgyűlési kampányban a jogsértéstől sem riadt vissza, hogy támogassa a bevándorláspárti baloldali jelölteket, most pedig az EP-kampányban tereli el a kispestiek figyelmét a választás igazi tétjéről.

Most kell dönteni a migráció kérdésében – mégpedig helyesen

Magyarország soha többé nem akarja átélni, hogy több százezer katonakorú, muszlim hátterű férfi átmasírozzon a területén. Ezért folytat a kormány kezdettől fogva következetes bevándorlásellenes politikát, amely a keresztény kultúránk megőrzésén alapul. Erről dönthetünk a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson is, ahol a bevándorláspárti, vagy a kereszténységet megtartó jövőkép között választhatunk.

Hagyományőrző húsvéti napok

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A hagyományok szerint húsvétvasárnap inkább az egyházi szertartásokhoz szorosabban kötődő szokások és hiedelmek dominálnak, az ünnep másodnapján pedig a népszokásoké és a családi vendégségeké a főszerep. 2017 óta pedig nagypéntek is munkaszüneti nap Magyarországon.

Csak tavaly 36 millió forint nyereséget termelt a Kossuth téri piac

A törvényességi felügyeletet ellátó fővárosi kormányhivatal ügyintézése után kapta csak meg Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok a Kossuth téri piac tavalyi elszámolását a VAMÜSZ-től, holott azt már januárban és márciusban is kérte a képviselő. Nem csoda, ha nehezen akaródzott kiadni az adatokat, hiszen kiderült: mint ahogyan az elmúlt években, most is nyereséget termelt a piac az önkormányzat vagyonkezelőjének, 2010 óta közel 190 millió forintot. Kínos, hiszen Gajda Péter polgármester (MSZP) korábban azt mondta, a piac csak viszi a pénzt.

A kispesti Fidesz irodavezetőjének származásán gúnyolódik a baloldal

Miközben Gajda Péter (MSZP) polgármester nemrég rendeletet is alkotott, hogy a kispestiek érdekében nem tűri a gyűlöletkelő megnyilvánulásokat a kerületben, Gajda párttársa, Lackner Csaba önkormányzati képviselő egy ázsiai édesapától származó magyar állampolgáron, a kispesti Fidesz iroda vezetőjén gúnyolódott. Pár nappal később az önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezetének jogi igazgatóhelyettese már odáig merészkedett, hogy gyűlöli a sárga, a vágottszemű, a betelepült, minden formáját és fajtáját. Képmutatás baloldali módra.

Újabb kispesti kátyú okozott balesetet

Legalább két éve vágták ki azt a fát a Batthyány utcában, amelynek gyökérzete úgy szétnyomta a járda aszfaltját, hogy az balesetveszélyessé vált. Ezalatt az idő alatt nem sikerült rendbe tennie a városvezetésnek az érintett gyalogos közlekedőt, aminek egy újabb baleset formájában meg is lett a következménye.

A Fidesz-KDNP javaslatára nemet mondtak, most mégis felújítják a Berzsenyi utcai rendelőt Gajdáék

Bár a Fidesz-KDNP februári javaslatát, amely szerint 40 millió forintot különítsen el az önkormányzat a költségvetésben a Berzsenyi utcai felnőttorvosi rendelő felújítására, elutasította a baloldali városvezetés, az április 11-én megtartott Civil fórumon már arról beszélt Gajda Péter (MSZP), hogy idén korszerűsítik a rendelőt. Egy újabb példa arra, hogy a szocialista városvezetés a Fidesz-KDNP javaslatait valósítja meg, majd adja el sajátjaként…

Bombát hatástalanítanak április 28-án Kispesten

Világháborús robbanótestet hatástalanítanak április 28-án Kispesten, emiatt lezárják és kiürítik a Bozsik Stadiont és környékét.