Karácsonyi öröm a Gyöngyszemeknél

A kispesti értelmi fogyatékosokat és családjaikat segítő Gyöngyszemek Alapítvány idén tarthatott második alkalommal karácsonyi estet gondozottjai számára.

Februártól fizethetünk az új 500 forintossal

Jövő februártól fizethetünk a megújított 500 forintos bankjeggyel, a régit pedig 2019. október 31-ig használhatjuk. A régi bankjegyek ezután is beválthatók, három évig bármely posta- és bankfiókban, húsz évig pedig a Nemzeti Banknál.

Népszerű ifjúságtámogató intézkedések@0

A kormány kiemelt céljai közé tartozik az ifjúság támogatása, versenyképességének javítása, ezért vezette be a nyelvvizsgadíj- és KRESZ-tanfolyam és vizsgadíj visszatérítési programot, amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Saját csapdájába futott bele Gajda Péter

Álszent módon történethamisítással vádolta meg Gajda Péter (MSZP) polgármester Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselőt, amiért a rendvédelmi dolgozók kitüntetése kapcsán olyan fotókat tett ki, amelyeken Gajda nem szerepelt. Miközben épp a napokban szavazta le a baloldal a Fidesz-KDNP kezdeményezését, hogy ők is helyet kaphassanak az önkormányzati felületeken.

Megjelent Szabó Kálmán utolsó könyve@1

Szabó Kálmánra, Kispest Díszpolgárára, a Wekerlei Polgári Egyesület alapítójára, tiszteletbeli elnökére emlékeztek a civil szervezet tagjai a napokban. A rendezvényen a család jelenlétében bemutatták Szabó Kálmán Családok Wekerlén, a XXI. század első évtizedeiben című könyvét is.

Karácsonyi támogatás az ünnepek előtt@1

A Fidesz-KDNP frakció korábbi javaslatának köszönhetően idén már a gyerekek számának figyelembe vételével kapta meg több száz kispesti család az egyszeri karácsonyi támogatást az ünnepek előtt. Az egyenként 6000 és 15 ezer forintos összegekhez az önkormányzat költségvetésében, a szociális előirányzatok soron található maradványösszegből különítettek el erre a célra 10,5 millió forintot.

Korábban érkeznek a decemberi családtámogatások

Tekintettel a gyermekes családok karácsonyi kiadásaira, a szokottnál korábban, december 20-ig mindenkihez megérkeznek a decemberi családtámogatások.

Karácsonyfát vittek az intézményeknek@1

A hagyományokhoz hűen idén is karácsonyfát ajándékozott az iskoláknak, óvodáknak és bölcsődéknek a kispesti Fidesz. A fákat Dódity Gabriella, Lazányi Ferenc, Fekete Márk, Song Simon, Szathury Kolos, Mihály András és Fehér Marcella szállították ki egy nap alatt az intézményeknek.

Hétfőn megnyitja kapuit a jódos-sós fürdő Pesterzsébeten

Próbaüzemben december 17-én megnyílik a szomszédos Pesterzsébeten található, Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdőjének fedett egysége. Az egyebek mellett Földesi Gyula, Kispest és Pesterzsébet választókerületi elnöke és Tarlós István főpolgármester által szorgalmazott felújítást januárban kezdték, és a gyógyfürdőt több ütemben nyitják majd meg a nagyközönség előtt. A 12 éve bezárt, különleges vizű gyógyfürdő új állapotában 14 medencével üzemel majd.

Elismeréseket kaptak a biztonságunkért dolgozók

Átadták a Kispest Közbiztonságáért elismerő címeket: Berecz Roland rendőr törzsőrmestert részesítették Az év rendőre, Sándor Barna tűzoltó törzszászlóst Az év tűzoltója és Békési Gábort Az év polgárőre kitüntetéssel.