Adventi tea és sütemény a Templom téren

Immár évtizedes hagyomány, hogy a kispesti polgári oldal forró teával és süteménnyel…

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Ismét megrongálták az emlékművet

A Málenkij robotra elhurcoltak emlékművét már nem először rongálják meg; az alkotóknak az évek során többször kellett javítaniuk, vagy épp pótolniuk a keresztet…

Lakáspályázat költségelven

Nemrég félmilliárd forintért vásárolt 9 db lakást az önkormányzat a sok port felvert Zrínyi utcai társasházban. Most ebből 7 db lakást pályáztat az önkormányzat.

Legyen durrogtatás, vagy sem?

Munkacsoportot hozott létre a kispesti önkormányzat azzal a céllal, hogy eldöntsék: tiltsák-e…

Pege Aladár kispesti nagybőgőművészre emlékeztek

A világhírű nagybőgőművészre, Pege Aladárra emlékeztek nemrég a Városházán a Pege85 képzőművészeti…

Átvállalja az önkormányzat a háziorvosok rezsiköltségeit

A tavalyi évben több egyeztetésre sor került a háziorvosok helyzetével kapcsolatban. Emlékezetes, hogy tavaly év végén már közel egyharmada a praxisoknak betöltetlen volt, és már akkor azt jelezték többen, képviselők és orvosok is, hogy tavaszra ez a szám negyven százalék köré emelkedhet. Jó hír, hogy a kispesti Fidesz-KDNP frakció javaslatára a teljes összeget átvállalja az önkormányzat a háziorvosoktól.

Hatalmas sikert aratott a Kispesti Jézus Szíve Templomban tartott jótékonysági koncert!

Hagyományteremtő jelleggel adventi jótékonysági koncertet szervezett a Kispesti Társaskör a kerületi jobboldallal…

Új sportkoncepciója van Kispestnek

Új sportkoncepciót alkotott a kerület, amely immár a Kispesti Uszoda vezetése alá…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…