Szent István-szobrot avattak

A baloldali politikusok nem titkolták ellenérzéseiket a Szent István-szoborral kapcsolatban, amely hosszú évek huzavonáját követően végül nem az eredetileg tervezett helyszínre, az államalapító királyunkról elnevezett XIII. kerületi parkba, hanem Kispestre, a Templom térre került. Az augusztus 20-i nemzeti ünnepen felavatott, Karácsony Gergely száműzte alkotás jövőjét illetően csak remélni tudjuk, hogy nem jut arra sorsra, mint a Nyugdíjasház kertjében álló, méltatlan állapotban lévő Szent István mellszobor.

Országszerte az államalapításra emlékeznek

Országszerte ünnepségeket, kenyérszentelést, tűzijátékot tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából (MTI).

Fontos információk a járvány közelgő negyedik hulláma kapcsán

Dr. Kumin Marianna, a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosa szerint számítanunk kell a koronavírus-járvány negyedik hullámának berobbanására, éppen ezért fontos, hogy aki még nem élt az oltás lehetőségével, tegye meg. Nem kevésbé fontos a 12 éven felüli gyermekek mielőbbi oltása sem. Fontos az is, hogy az intézményben szeptembertől lehetőség lesz a harmadik oltás felvételére is.

Terápiás foglalkozások és örök élmények a floorball edzőtáborban és kupán

Igencsak mozgalmas, táborokban bővelkedő nyarat tudhat maga mögött az értelmükben sérült fiatalokat segítő kispesti Gyöngyszemek Alapítvány, amely emlékezetes módon, egy saját szervezésű floorball edzőtáborral és kupával zárta le ezt az időszakot. E sportág amellett, hogy rendkívül élvezetes elfoglaltságot jelent a sérült emberek számára, kivételes fejlesztési lehetőségeket is magában hordoz.

Több mint másfélszeresére nőtt a vendégéjszakák száma

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma több mint másfélszeresére nőtt júniusban 2020 azonos időszakához képest, ugyanakkor 57 százalékkal csökkent a járvány előtti, 2019-es év júniusához mérten. A legnépszerűbb turisztikai régió idén is a Balaton volt, ahol a vendégéjszakák harmadát regisztrálták.

Évtizedes problémákat oldana meg Kispesten a romaügyi kerekasztal

A romaügynek politikamentes terepnek kell lennie, éppen ezért pártállástól függetlenül kaptak meghívást kerületi képviselők abba a munkacsoportba, melyet a Kispesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat kíván létrehozni a közeljövőben. Hogy milyen problémákra keresnék a megoldást, arról a szervezet elnökével, Balogh Elekkel beszélgettünk a roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, a kispesti Aranyházban tartott megemlékezésen.

Vasárnap kezdődik a 60 év felettiek oltási akciója

Augusztus elsején, azaz most vasárnap kezdődik a 60 év felettiek oltási akciója, amely során háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket – közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiával.

Egy „ékszerdoboz” válhat a Hofherr-házból

A százéves történettel bíró kispesti Hofherr-ház az összetartó, az épület sorsát szívügyének tartó lakóközösségének köszönhetően kezdte visszanyerni régi fényét három évvel ezelőtt. A munkák azonban még nem értek véget: egyebek mellett az önerőből újragyártatott stukkók felhelyezése is hátra van, amihez a lakók egy hozzáértő szakember jelentkezését várják. A céljuk, hogy egy éve múlva, szervezett program keretében ismertethessék meg a nagyközönséget nemcsak az épülettel, hanem annak izgalmas történetével is.

Fogászati berendezést kaptak az Illatos úti ebtelep kutyusai

Az elhanyagolt kutyafogak súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek – ennek tudatában adományozott egy nagy értékű fogorvosi berendezést a főváros Illatos úti ebrendészeti telepének a DOKTA – Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány, amelynek legfőbb célja a gazdára váró állatok életminőségének javítása.

Orbán Viktor: a kormány lehetővé teszi a harmadik oltást

A kormány lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét is, méghozzá augusztus 1-től kezdődően. Ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre. Erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában.