2,9 millióért vette meg az önkormányzattól, később többszörösét érte a telek

A kispesti önkormányzat építéshatósági irodájának korábbi vezetője az anyósa nevében mai értékéhez képest jelképes áron, alig hárommillió forintért jutott egy olyan önkormányzati telekhez, amelyen akkor nem lehetett építkezni. Fél évre rá az önkormányzat építési szabályai úgy változtak, hogy a telek beépíthetővé vált.

Kispesten állítják fel az államalapító Szent István király szobrát

Hosszas huzavonát követően a főpolgármester úgy döntött, hogy nem az eredetileg tervezett helyszínen, a XIII. kerületben, hanem Kispesten állítják fel a szobrot.

Italozás, rendbontás közterületen – van megoldás?

Hangoskodó, részeg társaságok, mellettük összetört üvegek és emberi ürülék – sajnos mindennaposnak számító látvány, amellyel a kispesti lakosok is kénytelenek szembesülni. Noha a hajléktalanhelyzet Budapest-szerte kezd elharapódzni, a jogszabályok nem sok lehetőséget adnak a hatóságoknak és a rendvédelmi szerveknek az érdemi intézkedésekre. Az utcán élők jó része ráadásul a segítségből sem kér, mint azt a kispesti Fidesz-KDNP képviselőinek tapasztalatai is mutatják.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Megújul a kispesti görögkatolikus templom

Az európai keresztény értékek védelme tán még sosem volt olyan fontos, mint napjainkban, ennek tudatában a kormányzat ahol tud, segédkezet nyújt az egyházaknak, elismerve ezzel értékhordozó és közösségteremtő tevékenységüket. Például állami támogatást biztosít meglévő, felújításra váró templomok rendbehozatalához. Idén a Budapest-Kispesti Görögkatolikus Parókia temploma is megújul, méghozzá 15 millió forintból, az „Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása” című pályázat útján.

Köpönyegforgatásból jeles

Párját ritkítja az a pálfordulás, amelyet a Jobbik és az MSZP mutat be az ellenzéki előválasztás kapcsán: a korábbi ősellenségek ma kézen fogva, de távolról sem magabiztos léptekkel haladnak azon az úton, amely elképzeléseik szerint a kormány leváltásához vezet. Soraikban olyan „tettre kész” politikusok vannak, mint például Hiller István, akit a Jobbik teljes mellszélességgel támogat a pesterzsébeti előválasztás során, mivel szerintük „ő a legesélyesebb és legalkalmasabb ellenzéki jelölt a kerületben”.

Fontos a tisztánlátás a gyógyszerekkel kapcsolatban

Egy rendkívül hasznos, június végi programra invitáljuk olvasóinkat: a gyógyszerekkel, valamint a gyógyító hatásúnak mondott, kétes eredetű készítményekkel kapcsolatos, sokakat érdeklő kérdésekre ad választ előadásában egy gyógyszerész Kispesten, a Gyöngyszemek Alapítvány szervezésében.

Burány Sándor a kínai embereken köszörülte nyelvét

Ez a campus a kínai termékek többségével ellentétben „nem kici, és nem olco” – parlamenti felszólalásában gúnyolódott Burány Sándor, Kispest párbeszédes országgyűlési képviselője a Magyarországon élő kínai embereken. Említésre méltó, hogy a volt szocialista képviselő is részt vett a Fudan Egyetem elleni tüntetésen, holott korábban még ő is a keleti nyitás pártján állt.

Több mint egymilliárd forint kormányzati támogatás Kispestnek

Eredményre vezetett a kispesti Fidesz lobbija: további 94 millió forinttal nő az egyébként is tekintélyes, 931 millió forintos kormányzati támogatás összege, amelyet az Egészséges Budapest Programból kap a kerület az egészségügyi ellátórendszerének fejlesztésére. Ennek révén elindult az önkormányzati fenntartású Egészségügyi Intézetben az egynapos sebészet kialakítása, amelynek köszönhetően a kisebb műtéteket elvégzik a kerületen belül.

„Egy vérből valók vagyunk”

Nemzetünk történelmének egyik, ha nem a legsötétebb napja volt 1920. június 4-e, amikor is aláírták a trianoni békediktátumot, amelyre évről évre megemlékezik a magyarság határainkon innen s túl egyaránt. E napon – a nemzeti összetartozás napján – a hagyományokhoz hűen idén is összegyűlt a kispesti polgári oldal, hogy lélekben közösen, 15 millió honfitársunkkal együtt emlékezzen.