Kormányzati segítség az illegális szemét felszámolására

A Föld napján, április 22-én világszerte számos kezdeményezés igyekszik rávilágítani természeti környezetünk védelmének fontosságára. Sajnálatos módon ez az alapvetés sokak gondolkodásától távol esik: közéjük tartoznak az illegális szemetelők is, akik Kispesten is sok gondot okoznak. Éppen ezért is oly fontos az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázata, mely révén a kerületek kormányzati támogatással számolhatják fel az illegális hulladéklerakókat.

Jogtalan lehet Kránitz ötmillió forintos kifizetése

Már a kispesti Városházán is vizsgálják a jogosultságát annak az 5 millió forintnak, amelyet Kránitz Krisztiánnak fizettek ki azután, hogy DK-s javaslatra a vagyonkezelőt beolvasztották a Gazdasági Ellátó Szervezetbe, ahol Kránitz igazgatóhelyettes lett, ahol gyakorlatilag ugyanazt a feladatot látja el, mint azelőtt a vagyonkezelő élén. Ezáltal a kispesti baloldal a bukott politikust feljebb emelte, és gazdagították öt millió forinttal a kispesti adófizetők pénzéből. Most úgy tűnik: már Gajda Péter polgármester is visszatáncolna, ám szövetségeseik még mindig Kránitzot mentenék.

Kisvállalkozóknak teher, Kránitznak 5 milliós kifizetés

Támogatás helyett 27 százalékos teherrel sújtja a városvezetés azokat a kisvállalkozásokat, amelyek nem tagjai az áfa körnek, így nem tudják visszaigényelni azt. A vagyonkezelő helyett ugyanis már az a Gazdasági Ellátó Szervezet számlázza ki az önkormányzati helyiségek, földterületek bérleti díját, amelyik csak áfás számlát tud kiállítani. Ennek a szervezetnek lett igazgatóhelyettese Kránitz Krisztián korábbi vagyonkezelő igazgató, aki viszont öt millió forintos „lelépési” pénzzel távozott vagyonkezelői posztjáról. Úgy tűnik: Kránitz kifizetésére van pénz, a vállalkozók segítésére nincs.

Ha Burányon és Hilleren múlt volna, fele annyi oltott személy lenne Kispesten

Kispest baloldali országgyűlési képviselői, Burány Sándor (Párbeszéd) és Hiller István (MSZP) is aláírták azt az ellenzéki határozati javaslatot, amely korlátozta volna egyes vakcinák használatát – számolt be a Kispesti Fidesz. A parlamenti baloldali pártok közül mind az öten aláírták azt a parlamenti határozatot, amely a kínai oltóanyag beszerzését vizsgáló bizottság felállítását követelte volna. Bebizonyosodott: ha a baloldal lenne hatalmon a három és fél millió beoltott közül csupán a fele jutott volna az életet mentő vakcinához. Természetesen a baloldali képviselők a lehető leghamarabb felvették a vakcinákat, volt olyan, aki megelégedett az unió által nem engedélyezett oltóanyaggal is, de a szavazóikat lebeszélték róla.

Napelemekkel a költséghatékony működésért

A kőbányai önkormányzat már az előző ciklusban nagy hangsúlyt fektetett a környezettudatosságra: megkezdték a vagyonkezelő járműparkjának átállítását elektromos autókra, és a cég egyik épületére napkollektorok kerültek – mutatta be közösségi oldalán Pap Sándor korábbi kőbányai alpolgármester, jelenleg önkormányzati képviselő. A kormányzati támogatásoknak köszönhetően az elmúlt három évben már jó néhány kispesti köznevelési és oktatási intézmény is energiaköltséget takarít meg a felszerelt napkollektoroknak köszönhetően.

Újabb átláthatósági lufi Kispesten

Paróczai Anikó még azelőtt feladta az átláthatósági harcot, hogy neki kezdett volna a munkának.

Felújítják a Kossuth téren életveszélyessé vált épületet@1

Éveken át üresen állt és a végsőkig lepusztult a Kossuth téren álló, egykor impozáns önkormányzati ingatlan. Az épületet még 2019-ben vásárolta meg két magánszemély, akik elkezdték felújítani azt. Egyelőre nem dőlt még el, szállodát vagy lakásokat alakítanak ki benne.

Nyitnak az üzletek, elértük 2,5 millió beoltott személyt

Húsvétkor sem állt le a kormány az oltások beadásával, ezért kedden beadták a két és fél milliomodik vakcinát is, ami azt jelenti, hogy az ország negyede védettséget szerzett a koronavírussal szemben. Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: lassan újraindul az ország, első lépésként az üzletek nyitnak ki és újra igénybe lehet venni a szolgáltatásokat.

Mondja el véleményét a Kispestet is érintő vasúti fejlesztésről

Április 15-ig ön is beleszólhat a lajosmizsei vasútvonal kormányzati fejlesztésébe, amely több tízezer ember mindennapi életére lesz hatással. A beérkezett válaszokat átadják a tervezőknek, hogy ezzel is segítsék a munkájukat. Kispesten két megállót érint majd a beruházás, és két új, Méta utcai és Temesvár utcai megálló létesítéséről is elmondhatjuk a véleményünket, amely Kispest Kertvárost kötné össze a Nyugati pályaudvarral. A fejlesztés előnye lehet a szinteltolásos vasúti átjáró megvalósítása az Üllői úton és az Ady Endre úton is, amelynek köszönhetően megszűnhet majd a sorompónál a sorbanállás.

Befejeződött a Reménység Iskola energetikai felújítása

Kormányzati segítséggel és uniós támogatással elkészült a Reménység Katolikus Általános Iskola homlokzata és épületenergetikai korszerűsítése. Szigetelték a főépület padlásterét, beépítésre került nyolcvan korszerű, műanyag nyílászáró, a homlokzati falak is megújultak.